Az istent sohase nyaggattam én
a kacsóimat szépen összetéve.
Röhögtem szeretői seregén,
tojtam tisztelendőre, fölkenésre.
Az alkotmány engem nem érdekel.
Az ország érdekei! Szalma a garatra!
Népet képvisel, nemzetért perel,
de fütyülök én a népakaratra.
Csak az kell, ami kell. És fütyülök
arra, hogy ki legyen majd az a marha,
ki utasítgat: elnök, elnökök,
néptörvény vagy örökletes monarcha.
S a haladás? Statisztika, csalás,
ráöntve unalmas utópiákra.
És erre mondja azt az a bagázs,
hogy ez a társadalomtudománya.
A népnek nincs jövője odafenn,
helyette földi mennyeket-eget fest.
Hogy a jövő szép, azt kötve hiszem,
mert nem remél a fagyban a hideg test.
Anarchista vagyok, nem gyilkos én,
egy papírember, ifjú forradalmár,
Egyelőre mulattat. Az a rém
ijeszt csak, hogy így is dagadt pocak vár.
Az életfilozófiámmal végülis
a városi tanácsba bevehetnek,
s része leszek – ha nekem ez muris –
az Oltáriszentségi körmenetnek.