Nezval, Vítězslav: RÓBERT DÁVID-BALLADÁK 01. Az első, François Villon megszólítására szerzett ballada (Balada první oslovující Françoise Villona in Hungarian)
Balada první oslovující Françoise Villona (Czech)
Či mám snad raděj mlčeti
..................... Sbírka "52 hořkých balad věčného studenta Roberta Davida" vyšla na přelomu roku 1936 a 1937 a okamžitě po svém vydání se stala doslova senzací literárního světa. Básně vyznačující se lehkostí a hravým rýmem byly vždy podepisovány pseudonymem Robert David a teprve Karel Čapek učinil přítrž mnoha dohadům a spekulacím o původu básní ve sloupku "Zatykač na věčného studenta Roberta Davida", kde díky přísné jazykové analýze odhalil pravého autora. Doba, kdy byly básně vydány, spadá do Nezvalova surrealistického období, a traduje se, že Nezval vydal básně anonymně proto, že cítil, že zrazuje surrealismus, kterému se natolik upsal, právě tím, že se neřídí jeho pravidly týkajícími se literární tvorby (žádný rým, metoda asociace, atd.) jako to ortodoxně dělal v předchozích sbírkách (Absolutní hrobař, Žena v množném čísle, Praha s prsty deště atd.). Zdroj: cesky-jazyk.cz
|
RÓBERT DÁVID-BALLADÁK 01. Az első, François Villon megszólítására szerzett ballada (Hungarian)("Az örök diák Róbert Dávid 52 keserű balladája" című, önálló kötetben, álnéven kiadott ciklusból) Mester, mielőtt a hurok, Míg gyomrom halálba korog, Kedvem széles, nyelvem forog, Ajánlás:
...................................... „Az örökdiák Róbert Dávid 52 keserű balladája” című verseskötet 1937-38-ban jelent meg, és azonnal irodalmi szenzáció lett (...) a versek könnyed tónusának és játékos rímelésének köszönhetően. A szerző kilétét firtató találgatások és spekulációk áradatának Karel Čapek vetett véget „Letartóztatási parancs az örökdiák Róbert Dávid ellen” címú cikkében: alapos nyelvi elemzés segítségével fedte fel a szerző kilétét. A könyv Nezval szürrealista korszakában jelent meg; a hagyomány azt tartja, azért adta ki Nezval névtelenül, mert úgy érezte, hogy ezekkel a versekkel árulást követ el a szürrealizmus ellen – pedig annyira elkötelezte magát mellette –, mert nem követi annak szabályait (rímtelenség, [szabad] asszociációk követése stb. (...)” Szerintem Nezval nem vette olyan nagyon komolyan azt a szürrealizmust, csak azért vetette bele magát, mert az éppen divatban volt külföldön; gyakran váltogatta ő az ő stílusait. Általában semmit sem vett nagyon komolyan – de hát nem baj az; jó néhány költő túlságosan is komolyan veszi, vátesznek vagy a világ, a teremtés és hasonló dolgok bírájának nevezi ki magát, márpedig az könnyen lesz sokkal zavaróbb és kellemetlenebb, mint az úgynevezett „felszínesség”, a játékosság, a szórakoztató vagy groteszk ötletek halmozása, a nyelvi lelemények, a retorikai eszközökkel operáló bravúroskodás. Egyáltalán nem szükséges, hogy minden költő a Kánaán felé vezesse a népet, vannak éppen elegen, akik ezt teszik (sajnos...). Nezvalnak is volt kommunista korszaka, "véletlenül" éppen a proletárdiktatúra virágkorában... Nezvalnak marathoni hosszúságú „szürrealista” versei vonják magukra leginkább az irodalmi berkek figyelmét; én nem kedvelem őket, érzésem szerint a szürrealizmus nem is neki való egyáltalán, annak ellenére, hogy énszerintem az egész irodalmi szürrealizmus felszínes (sőt mondvacsinált, izzadtságszagú) játék. Különben nem értem, miért volna ellentét a rímelés és a szürrealizmus között: éppen ellenkezőleg azt hihetnők, hogy összekapcsolni különböző dolgokat pusztán azért, mert a nyelv, véletlenül vagy talán valamiféle titokzatos „mélypszichológiai” összefüggés alapján, hasonló hangzású szavakat kínál rájuk, az csak az igazán szürrealista eljárás... Ilyen értelemben minden jól rímelő vers egy kicsit szürrealista.
|