Benn, Gottfried: Kétségbeesés (Verzweiflung in Hungarian)

I
Was du in Drogerien sprachst
beim Einkauf von Mitteln
oder mit deinem Schneider
außerhalb des Maßgeschäftlichen -
was für ein Nonsens diese Gesprächsfetzen,
warst du da etwa drin?

Morgens - noch etwas erschöpft
von den Aufstehmanipulationen -
leicht hingeplappert, um nicht gleich wieder
hinauszugehn,
dies und jenes, Zeitgeschichtliches,
Grundsätzliches, alles durcheinander -
Grundsätzliches ist übrigens gut!
Wo sitzt das denn bei dir? Im Magen? Wie lange?
Was ist das überhaupt? Triebfonds, Hoffnungszement, Wirtschaftskalkül -
jedenfalls etwas ungemein Prekäres!

Alles zusammengerechnet
aus Morgen- und Tagesstunden
in Zivil und Uniform
erbricht sich rückblickend vor Überflüssigkeit,
toten Lauten, Hohlechos
und Überhaupt-mit-nichts-Zusammensein -
oder beginnt hier die menschliche Gemeinschaft?

II
Alle die Verschlagenheiten,
das Grinsen ins Gesicht von jemandem,
den du dir erhalten willst,
aber auch nicht die Wahrheit über dich sagen,
nicht fühlen lassen das Rohe, das Schielen, den Verrat,
vor allem, weil du selber gar nicht weißt,
was Schielen und Verrat eigentlich ist,
dies ganze Gewebe aus List, Unzucht und Halbtränen -

Kürten seinerzeit in Düsseldorf -
von sieben bis neun abends Lustmörder,
im übrigen Kegelbruder und Familienvater
war das nicht vollsinnig
und der Pithekanthropus erectus?

Kulturkreise hinten und vorn,
Morgen-, Mittag- und Abendländer,
Höhlenzeichnungen, dicke Madonnen,
Hermaphroditengeschlinge,
Sodomiterei als Rasensport -
alles hin und her und keiner sinnt es
bis zu den Göttern,
bis zu Ende.

Lächle, nimm duftende Seife,
eh du zu der Geliebten eilst
und vorm Rasieren einfetten,
das schönt die Haut.

III
Sprich zu dir selbst, dann sprichst du zu den Dingen
und von den Dingen, die so bitter sind,
ein anderes Gespräch wird nie gelingen,
den Tod trägt beides, beides endet blind.

Hier singt der Osten und hier trinkt der Westen,
aus offenen Früchten rinnt es und vom Schaft
der Palmen, Gummibäume und in Resten
träuft auch die Orchidee den Seltsamsaft.

Du überall, du allem nochmals offen,
die letzte Stunde und du steigst und steigst,
dann noch ein Lied, und wunderbar getroffen
sinkst du hinüber, weißt das Sein und schweigst.

I
Amit a drogériában beszéltél,
míg vásároltál szereket
vagy a szabóddal
a méretvételen felül -
micsoda nonsensek e beszédcafatok,
vagy tán benne voltál ezekben?

Reggel - még kissé kimerülten
a felkelésmanipulációktól -
hogy ne kelljen elmenni,
fecsegsz a világba,
ezt, azt, kortörténeti meg
elvi dolgokat, összevissza -
elvi dolgok, ez különben jó!
Hol fészkel benned? Gyomrodban? Mióta?
Egyáltalán, mi az? Alapösztön, reménycement, kalkuláció -
mindenképp hallatlan kétes dolog!

Mindent egybevetve
a reggeli és a nappali órákban,
civilben és egyenruhában
visszatekintve, a fölöslegességtől hányni kell,
az üres visszhangtól, holt hangoktól
és hogy az égvilágon semmihez sem tartozol -
vagy itt kezdődik az emberi közösség?

II
És minden agyafurtság,
ha valaki arcába belevigyorogsz,
mert meg akarod tartani magadnak,
de az igazat sem akarod magadról megmondani,
nem akarod kimutatni a durvaságot, a sanda árulást,
már csak azért sem, mert magad se tudod,
voltaképpen mi sanda s mi az árulás,
a ravaszság, feslettség, krokodilkönnyek e sűrű szövevénye -

Kürten - annakidején Düsseldorfban -
esténként kéjgyilkos héttől kilencig,
egyébként derék tekéző és jó családapa
hát nem volt ez tökéletes egység
ez a pithekanthropus erectus?

Kultúrkörök mögöttünk és előttünk,
keleti, déli és nyugati országok,
barlangrajzok, kövér madonnák,
hermafrodita gubancok,
szodómia mint gyepsport -
összevisszaság minden és nem gondolja végig senki se,
az istenek se,
az idők végéig se.

Mosolyogj, végy illatos szappant,
mielőtt a kedvesedhez sietsz
és borotválkozás előtt zsírozd be arcodat,
az jót tesz a bőrnek.

III
Magadhoz szólj s a dolgokkal beszélgetsz
s a dolgokról, mik oly keservesek,
más beszélgetést soha el nem érhetsz,
halált hord mindkettő s vak végzetet.

Itt dalol kelet s nyugat izzik itten,
gyümölcsből, pálmából csorog a nedv,
meg gumifából, csöpög kelyhe minden
orchideának különös levet.

Te mindenütt, mindennek újra tárva,
utolsó órád ez, szállsz, egyre szállsz,
majd még egy dal s épp a túlsó határra
érsz s tudod mi a lét s a hallgatás.