Kirkup, James: A Correct Compassion

Portre of Kirkup, James

A Correct Compassion (English)

to Mr. Philip Allison, after watching him perform a Mitral Stenosis Valvulotomy in the General Infirmary in Leeds

 

Cleanly, sir, you went to the core of the matter.

Using the purest kind of wit, a balance of belief and art,

You with a curious nervous elegance laid bare

The root of life, and put your finger on its beating heart.

 

The glistening theatre swarms with eyes, and hands, and eyes.

On green-clothed tables, ranks of instruments transmit a sterile gleam.

The masks are on, and no unnecessary smile betrays

A certain tension, true concomitant of calm.

 

Here we communicate by looks,though words,

Too, are used, as in continuous historical present

You describe our observations and your deeds.

All gesture is reduced to its result, an instrument.

 

She who does not know she is a patient lies

Within a tent of green, and sleeps without a sound

Beneath the lamps, and the reflectors that devise

Illuminations probing the profoundest wound.

 

A calligraphic master, improvising, you invent

The first incision, and no poet's hesitation

Before his snow-blank page mars your intent.

The flowing stroke is drawn like an uncalculated inspiration.

 

A garland of flowers unfurls across the painted flesh.

With quick precision the arterial forceps click.

Yellow threads are knotted with a simple flourish

Transfused, the blood preserves its rose, though it is sick.

 

Meters record the blood, measure heart-beats, control the breath.

Hieratic gesture: scalpel bares a creamy rib; with pincer knives

The bone quietly is clipped, and lifted out. Beneath,

The pink, black-mottled lung like a revolted creature heaves,

 

Collapses: as if by extra fingers is neatly held aside

By two ordinary egg-beaters, kitchen tools that curve

Like extraordinary hands. Heart, laid bare, silently beats. It can hide

No longer, yet is not revealed. – 'A local anaesthetic in the cardiac nerve.'

 

Now, in firm hands that quiver with a careful strength,

The knife feels through the heart's transparent skin;at first,

Inside the pericardium, slit down half its length,

The heart, black-veined, swells like a fruit about to burst,

 

But goes on beating, love's poignant image bleeding at the dart

Of a more grevious passion, as a bird, dreaming of flight, sleeps on

Within its leafy cage – 'It generally upsets the heart

A bit, though not unduly, when I make the first injection.'

 

Still, still the patient sleeps, and still the speaking heart is dumb.

The watchers breathe an air far sweeter, rarer than the room's.

The cold walls listen. Each in his own blood hears the drum

She hears, tented in green, unfathomable calm.

 

'I make a purse-string suture here, with a reserve

Suture, which I must make first, and deeper,

As a safeguard, should the other burst. In the cardiac nerve

I inject again a local anaesthetic. Could we have fresh towels to cover

 

All these adventitious ones. Now can you all see?

When I put my finger inside the valve, there may be a lot

Of blood,and it may come with quite a bang. But I let it flow,

In case there are any clots, to give the heart a good clean-out.

 

Now can you give me every bit of light you've got'.

We stand on the benches, peering over his shoulder.

The lamp's intensest rays are concentrated on an inmost heart.

Someone coughs. – 'If you have to cough, you will do it outside this theatre.'

 

'– Yes, sir.' 'How's she breathing, Doug.? Do you feel quite happy?'

–'Yes fairly Happy.' – 'Now. I am putting my finger in the opening

of the valve. I can only get the tip of my finger in. – It's gradually

Giving way. – I'm inside. – No clots. – I can feel the valve

 

Breathing freely now around my finger, and the heart working.

Not too much blood. it opened bery nicely.

I should say that anatomically speaking

This is a perfect case. – Anatomically.

 

For, of course, anatomy is not physiology.'

We find we breathe again, and hear the surgeon hum.

Outside, in the street, a car starts up. The heart regularly

Thunders. – 'I do not stitch up the pericardium.

 

It is not necessary.' For this is imagination's other place,

Where only necessary things are done, with the supreme and grave

Dexterity that ignores technique; with proper grace

Informing a correct compassion, that performs its love, and makes it live.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://phosphorgames.com/forums/index

Hibátlan részvét (Hungarian)

Dr. Philip Allisonnak, a leedsi közkórházban bemutatott Mitralstenosis-műtét után

 

Hát bizony, doktor, ön elért a dolgok lényegéig.

A tisztább okosság, a hit s az ügyesség közt egyensúlyozott.

Sebész-keze furcsa, ideges eleganciával feltakarta félig,

majd egészen, az élet gyökerét; ott járt, ahol a szív dobog.

 

A műtő, mint egy nézőtér: kezek, arcok, kezek és lent komoly

hadirendben sok műszer, steril ragyogás; azonnal

kezdik, a maszkok fönt vannak, s el nem árulja semmilyen mosoly

azt a bizonyos feszültséget, mely együttjár a nyugalommal.

 

Mi csak pillantásokat váltunk. Bár itt-ott szavak

esnek. A sebész folyamatos jelenben pár igét

dob felénk, magyaráz. De minden mozdulat

eredményére szűkül itt: „Csipeszt!" „Szikét!"

 

A beteg lány semmit se tud, hanyattfekve, nyugodtan

alszik, alszik egy zöld sátor alatt.

Lámpák, reflektorok irányított fénye minden sarokban.

melyek a feltakart sebek legmélyéig levilágítanak.

 

S ön, doktor, mint egy gyakorlott kalligráfus, rögtönözve kiméri

az első bemetszést, figyelve hallgat,

de kezét semmi művészi aggály nem kísérti

megállásra: a vágás gyors, mint egy sugallat.

 

A színes húsból virágfüzér bomlik ki és alatta keményen,

szaporán kettyennek az érfogó csipeszek; sárgásfehér

fonalakat csomóznak; s mi nézzük, a készülékben

transzfúzió közben is mily vörös a vér.

 

A lélegzést, a vért, a szívverést műszer mutatja.

Főpapi mozdulat: a kés kifejt egy bordát, műszerek

csípik le a csontot és alatta a rózsaszín, fekete-tarka

tüdő, mint egy dühös állat, zihál, remeg,

 

majd összecsuklik. Félretolják a műszer-ujjak.

Konyhai szerszámok, mint két kanál, az meg, minthogyha villa lenne,

vagy tán különleges kezek. A feltárt szív némán dobog. Már el se bújhat

többé, bár nincs kibontva még. – „Lokált adjunk a szívidegbe!"

 

A sebész-ujjakból szilárd erők áradnak egyre.

No most, siklik a kés az áttetsző bőrben, egy pillanat,

és íme itt a szívburok, félhosszában bemetszve.

A fekete-vénáju szív kövér gyümölcsként kidagad, de ver tovább.

 

A szerelem szimbóluma hogy vérzik itt e még keservesebb

szenvedélyben, verdes, mint egy madár, mely álmában repül,

s fel is akarna szállni, de már alszik tovább, leveles börtönében. –

„A szivet az első injekció rendszerint egy kissé megzavarja."

 

A beteg lány csak alszik, alszik, néma a szív, egy percig nincs beszéd.

Sokkal ritkább a levegő, s édesebb is, mint a szobákban.

A falak figyelnek. Mi saját vérünkből halljuk a dobolás neszét,

mit ő hall, kifürkészhetetlen nyugalma mélyzöld sátorában.

 

„Ide pénzeszacskó-varratot teszünk, ide lentre

pedig tartalék-varrat kell, hogy legyen még egy

biztosítékul, ha netán a másik kirepedne.

Most még egy helyi érzéstelenítést a szívidegbe. Ide kérek

 

friss kendőket, ezt letakarni. – Most figyeljenek,

ha ujjamat a billentyűbe dugom, csattanva fölfakadhat

a vér, de folyni hagyjuk, hasznos lehet,

ha kitisztul a szív, főleg, ha beljebb rögök vannak.

 

Most kapcsolják be az összes lámpát, a fényt errefele

kérem." – Állunk a padokon, szemünket meresztgetve, ott hol

a legerősebb lámpák sugara összeér, látszik a szív legbelseje.                                  

Valaki köhög. – „Legközelebb majd kint, igen?" – „Igenis, doktor."

 

„A légzés, Douglas? Minden rendben?” – „Igen, nagyjából minden."

„No most ! Látják, a billentyű nyilásába dugom az ujjamat,

de éppen csak a hegye fér el itt fenn. Csak lassan enged.

Bent vagyok. Rögök nincsenek, érzem hogy szabad

 

a billentyű, lüktet ujjam körül a szív és dolgozik.

Látják, alig van vérzés. Nagyon szépen

nyílt meg. Mondhatnánk, anatómiailag ez itt

tökéletes eset. Anatómiailag, értik, kérem?

 

Mert ugye, az anatómia még nem fiziológia." - És hirtelen

érezzük, hogy lélegzünk. Kint egy autó motorja durrog,

a sebész dolgozik és dudorász, a szív ütemesen

dörömböl. – „Nem öltöm össze a burkot, szükségtelen."

 

– Mert a műtő a képzelet másik helye, ahol minden csodában

csak a szükséges történik meg, oly végső, emberi

ügyességgel, mely több, mint technika; s ahol minden hibátlan

részvétet közvetít, amely a lét szeretetét mutatja s élteti.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap