Kassák Lajos: 92 (Prelom je to…) (92 (Kenyértörés ez…) in Serbian)

Portre of Kassák Lajos

92 (Kenyértörés ez…) (Hungarian)

Kenyértörés ez a tiszta asztal fölött egyik fele az enyém a másik a tiéd
s jósággal gondolunk azokra akik már elmentek erről a földről
de mindezek csak szavak éjszaka-felriasztott madarak szállnak s valahol lehullanak a feneketlen vizekbe vagy a végtelen mezőkre
hiába küldöm el őket hozzád te alszol s a szél bejön a réseken hogy árnyékkal és porral örökre betakarjon
érintelek de te csak alszol tovább egy küldönc jön hozzád a hidakon
őt sem látod meg pedig fényből van s léptei előtt kinyílik a táj
tenyereim bölcsőjében ringatlak kelj föl kelj föl egyetlen virágszála életemnek
egy óra még s a vonatok elindulnak egy óra még s ez a ház kifordítja magából emlékeink gyűjteményét
a sötét felhők fönnakadtak ujjaimon s integetnek a város fölött akár az ég elfáradt állatai
mit gondoljak rólad hiszen már mindent megbocsájtottam néked
ki küldte rám a kétségeket és bánatokat amik most körülvesznek engem
nem emlékszem a történetre ami bebizonyította gyöngeségemet
az asszony akivel először találkoztam megcsókolt aztán elbocsájtott anélkül hogy még egyszer rátekinthettem volna
utak keresztjén állok így örök idők óta s hiába szólítom azt akit érinteni szeretnék
egy csillag néz be hozzám miközben fúj a szél s az eső leveri a fák virágait.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://dia.jadox.pim.hu

92 (Prelom je to…) (Serbian)

Prelom je to iznad čistog stola jedan deo je moj a drugi tvoj
i saučesno mislimo na one koji su već ovaj svet napustili
ali sve su to samo reči noću prestrašene ptice perjaju i negde u vode bezdana ili na nepregledne livade padaju
badava šaljem ih do tebe ti spavaš a kroz pukotine vetar ulazi da te senkom i prašinom zauvek pokrije
dotičem te ali ti i dalje spavaš preko mosta do tebe aberdar stiže
ni njega ne vidiš iako je iz svetla i pred njegovim koracima pejzaž se otvara
u kolevci mojih dlanova te ljuljam jedini cvetak mog života ustani ustani
još jedan sat i krenuće vozovi još jedan sat i ova kuća zbirku naših uspomena izvrnuće iz sebe
zapeli su se tamni oblaci na mojim prstima i kao umorne životinje neba iznad grada mašu
šta da mislim o tebi pa sve sam ti već oprostio
ko mi je poslao nedoumice i bolove koje me sad zaokružuju
ne sećam se prigode koja je moju slabost  dokazala
žena koju sam prvi puta sreo poljubila me je pa otpustila bez da bi još jednom mogao nju pogledati
na raskrsnici odvajkada tako stojim i badava prizivam osobu koju bi dotaknuti hteo
dok vetar duva i kiša cveće drveta otresa jedna zvezda me gleda.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp: feherilles.blogspot.com

minimap