Kukorelly Endre: Um jardim de plantas medicinais (Egy gyógynövény-kert in Portuguese)

Portre of Kukorelly Endre

Egy gyógynövény-kert (Hungarian)

Amikor a kert valahány aprócska
zugában villogva elöl, vagy
a mély árnyékban hátramaradt
minden szabad kis virágfejet
ingatni kezd a szél, és valamennyi
megbújó szálacskát és levelet,
a lebegőt, a lehullót s a földet is,
a köveket meg a kövön szétnyíló

vörös vagy sárga, bordó, mézszínű
gyümölcseit a kertnek, a kibújó,
kibukó, kemény, nedves, lassan csak
fakult barnára száradó magvakat, a
sehová araszoló, sehová futkározó
ijesztő égi-földi, vad és ijedt
berregő szerkezeteket, játékszoba-
lepedőnyi eltépett szárnyat, levált

lábacskát, finom, olajkék páncélok
roppanását, a csorgó, még áttetszőn
csillogó, halk-éles-fájdalmasan szakadó,
s az épphogy, csak épp az imént
széjjelnyomott puha testeket is:
ha egyetlen csak tejszín- és zölden
csillogó elvált hajszálnyi erecskét
ingatni kezd a szél, és ezt az igyekvő

és elszáradó, elkorhadt, széthullt, már
porlani kész mérhetetlen felszínt
valami lélek párája futja pedig be.
Ő felfele néz, a szélben a pára
kicsit fölszáll, hogy megint
lecsapódjon. Az egész kert
figyel, fölfelé. Csak fölfelé
figyelt. De lefelé tekintettek rá.


Um jardim de plantas medicinais (Portuguese)


Quando todos os recantos do jardim
estão cintilando à frente, ou
os que ficaram para trás numa funda sombra,
quando o vento começa a agitar todas
as pequenas corolas soltas e todos
os caules escondidos e folhas
pairando caídas, e também a terra,
as pedras, os frutos do jardim que racham nas pedras,

vermelhos ou amarelos, tintos, cor
de mel, as sementes que germinam,
rompem, duras, húmidas, secando
acastanhadas, os mecanismos do
céu e da terra que vagueiam, deambulam,
assustadores, bravios e assustados,
sussurrantes, as asas rasgadas como lençóis
de casinhas de brincar, as patas

tombadas, o estalar das carapaças
azul-esverdeadas, frágeis, e também os corpos
pegajosos, tranluzentes, rasgados
surdamente-agudamente-dolorosamente,
moles e recém-esmagados, mesmo agora:
uma só nervura de brilho leitoso e verde,
isolada e fina como um cabelo
se o vento começa a agitá-la - a superfície

oscila, seca, apodrece, morre
enorme em decomposiçăo,
exala um suspiro de alma.
Alguém olha para cima e no vento este suspiro
sobe um pouco, para depois
se despenhar. Todo o jardim
olha para cima. Só para cima
olhou. Mas de cima o contemplaram.



PublisherQuetzal Editores, Lisboa
Source of the quotationUm jardim de plantas medicinais

minimap