Nemes Nagy Ágnes: Statues (Szobrok in English)

Portre of Nemes Nagy Ágnes

Szobrok (Hungarian)

Keserű.
Keserű volt a tenger, amikor
a sziklatorkon legörögtem,
csigalépcsőn kavics, pörögtem,
búgott a csigahéj utánam,
mint az emlék a puszta házban,
zörögtem,
mint vasszilánk a koponyában.

Aztán kigurultam a partra.
És szobrok voltak ott.

Egy talapzaton,
bőrrel fedett teknőctojás:
koponyám forrt-forrt a napon,
elgurult fehér sisakom
egy buborék a homokon,
feküdtem, sziklát ért a vállam,
mocskos, mocskos fehér ruhában.

Kíé ez a tömb?
Ki volt, aki hegynyi palából
irtózatos indulatával
hasogatta ki ezt a közönyt?

S a bádogok rajtam, a bádogok.
Horpadt szelencék,
amint a fényt dadogva visszaverték,
egy repülőgép roncsa fénylik így,
de bent még mozdul, ami él,
karóraszíjon némi vér,
feküdtem a sziklára kenve,
az elevenség mocska a kövön.

Nincs makacsabb, makacsabb,
egy kőbe dobod magadat,
egy tárgyba dobod, egy kőbe dobod
eleven nyakadat,
ez már kőbeli évszak,
lecsavarva az élete félvak,
ki véste ki ezt a közönyt?
Ki volt, aki hegynyi palából
eleven nyakadat?

Só és homok és fent a kőtömb,
mint egy barlang az égbe vájva,
ez a viszonylagos öröklét,
ez az ásványok félhomálya –

zúg, zúg a víz, egy Föld az ágya:
keserűsége kőedényben.




PublisherOsiris Kiadó
Source of the quotationNemes Nagy Ágnes összegyûjtött versei 2. jav. kiad.

Statues (English)

Bitter.
It was bitter, the sea, when
I rolled through the rock-throat down
a spiral staircase. A shingle, I spun,
behind me the hum of snail-shell
like memory in an abandoned house,
I rattled
like a skullful of shrapnel.

Then I rumbled out onto the beach.
And there were the statues.

On a pedestal
a leather-covered tortoise-egg:
my skull boiled boiled in the sun,
my white helmet rolled away
a bubble on the sand,
I was lying down, my shoulder against a rock,
in filthy filthy white array.

Whose is this hunk?
Who was it, from a mountainous shale-chunk
with monstrous passion hacked
this indifference out?

And the plates of sheet-iron on me, the sheet-iron.
Banged-up boxes,
as they reflected their stammering light,
-a plane-wreck glitters like this,
but inside what stirs still lives,
a smatter of blood on the watchstrap,-
I lay smeared out on the rock,
life-the filth of it-on a stone.

Nothing more stubborn, more stubborn,
you fling yourself into a stone,
fling into a thing, fling into a stone
your living neck,
it's already a stone season,

its switched-off life half-blind,
who sculpted this indifference?
who was it, from a mountainous shale-chunk
chiseled your living neck?

Salt and sand and above them the rock-hunk,
gouged out cave-like in the sky,
this relative eternity,
this half-light of minerals-

the water murmurs, murmurs, its bed an Earth:
bitterness in a stone cask.



PublisherIowa Translations, Iowa

minimap