Pásztor Béla: Indians And Death (Indiánok és a halál in English)

Portre of Pásztor Béla

Indiánok és a halál (Hungarian)

Nehéz földszagú nyári alkonyat volt,
A rózsák fullón tárták szirmukat,
Ültünk öcsémmel, mint két indiánok,
A bokrok sárga sátora alatt.
 
Ő négyéves volt, én meg tíz lehettem.
Fejünkön tarka varjú-jércetoll,
Ő Őz volt, ama szelíd, szőke Főnök,
En meg a kócos Fekete Bagoly.
 
Mesélj valamit, szólt öcsém - s meséltem:
„...ekkor meghalt a vén indus király. ”
Mi az, hogy: meghalt? - kérdezte szomjúan.
Mi az, hogy: meghalt? Mi az, hogy: halál?
 
Kérdezte százszor s én úgy néztem rája,
Mint népükre a sötét jóspapok.
Gonosz gyönyörrel futotta át testem
Az elmondatlan, rémséges titok.
 
Még vártam - s mögöttem a domb két ormán,
Mint oltártűz, úgy bíborlott a Nap,
Sötét köpenyként hullt fűre az árnyam,
Hogy kitártam két vézna karomat.
 
Még jó lehettem volna, mesehídon
Vihettem volna át a rém felett,
De gonoszul úgy harsogtam öcsémre
E szó értelmét, mint ítéletet.
 
„A halál az - hogy a levél lehullik
És pókhálóknak repül a bogár.
A hintalónak eltörik a lába,
S a búgó csiga nem búg soha már!”...
 
„És én?” Te is! - „és anyus?” Ő is meghal!
És meghal mind, mi él, repül, mozog!...
(Ekkor egy csillag konyult le az égről.)
„A csillag is?” Az is, nézd - láthatod!
 
„Akkor hát fussunk, fussunk a haláltól! ”
De feleltem: elfutni nem lehet!
Gyilkos és hideg vérbírája voltam,
Es úgy néztem rá, mint kísértetek.
 
Ő négyéves volt, én meg tíz lehettem.
S a lehullt idők függönyein át,
Még most látom: a halált már sejtő,
De reménykedő, rémült mosolyát.
 
Es látom, amint sírva fut a kerten
A ház felé, s én: fekete madár,
Csapongó karral szállók a nyomában,
Kegyetlenül, mint maga a Halál...
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
PublisherMagvető Könyvkiadó
Source of the quotationVálogatott versek
Publication date

Indians And Death (English)

It was a heavy dusk smelling of earth,
The roses opened their petals stifling,
With my brother there we were like Indians
Under the yellow tent of bushes sitting.
 
He was then four years old, and I about ten.
On our heads fancy baby-rook feather,
he was Deer, that very timid, blond-haired Boss,    
unkempt haired I was Black Owl, the other.
 
Tell me a tale, said my brother and I did,
’… and the very old Indian king died then.’
What does ’he died’ mean, he asked eager to know.
What do you mean by ’he died’? What is death?
 
He asked it a hundred times and I watched him
as dark prophet-priests observe their people.
As some evil pleasure the fearful, untold
secret ran through my body, so lethal.
 
I still waited - behind me on the two peaks 
of the hill the Sun was purple like altar fire.
My shadow like a dark gown fell on the grass
As I threw my skinny arms open higher.
 
I still could have been good and nice, and take him
on a fairy bridge over the monster,
but I yelled so wickedly as a judgement,
the meaning of the word at my brother.
 
Death is – when all the leaves fall off a tree, and
when beetles fly and in a cobweb get caught.
The leg of the rocking-horse is broken,
and humming tops’ humming tone comes to naught.’ …
 
’And me?’ You, too! – ’and our mom?’ She will die, too!
And everything that lives, flies, moves will die!...
(And just then a star drooped slowly off the sky.)
’Stars, too?’ Yes, look, - it’s just gone out of sight!
 
’Then let us run, let’s run right away from death!’
But I said, there’s no way to run from it!
I became his deadly and cold hanging judge,
and I, like a ghost fixed my eyes on him.
 
He was then four years old, and I about ten.
And through the curtains of long faded times
I still see him on the verge of grasping death,
yet with a hopeful but terrified smile.
 
And I see him crying as he crossed the yard
towards the house, and myself a black bird
flying after him with the arms up and down
like Death itself, merciless, undeterred…



Uploaded byP. T.
Source of the quotationN. U. K.

minimap