Radnóti Miklós: Második ecloga

Portre of Radnóti Miklós

Második ecloga (Hungarian)

REPÜLŐ

Jó messzi jártunk éjjel, dühömben már nevettem,
méhrajként zümmögött a sok vadász felettem,
a védelem erős volt, hogy lődöztek barátom,
míg végül új rajunk feltünt a láthatáron.
Kis híja volt s leszednek s lenn összesöprögetnek,
de visszajöttem nézd! és holnap ujra retteg
s pincébe bú előlem a gyáva Európa...
no hagyjuk már, elég! Írtál-e tegnap óta?

KÖLTŐ

Írtam, mit is tehetnék? A költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska
ikrát ürít kacéran. Mindent megírok én,
akár neked, hogy fönn is tudd hogy' élek én,
mikor a robbanó és beomló házsorok
között a véreres hold fénye támolyog
és feltüremlenek mind, rémülten a terek,
a lélekzet megáll, az ég is émelyeg
s a gépek egyre jönnek, eltünnek s ujra mint
a hörgő őrület lecsapnak újra mind!
Írok, mit is tehetnék. S egy vers milyen veszélyes,
ha tudnád, egy sor is mily kényes és szeszélyes,
mert bátorság ez is, lásd, a költő ír, a macska
miákol és az eb vonít s a kis halacska -
s a többi... És te mit tudsz? Semmit! csak hallgatod
a gépet s zúg füled, hogy most nem hallhatod;
ne is tagadd, barátod! és összenőtt veled.
Miről gondolkodol, míg szállsz fejünk felett?

REPÜLŐ

Nevess ki. Félek ott fönn. S a kedvesemre vágyom
s lehunyva két szemem, heverni lenn egy ágyon.
Vagy csak dudolni róla, fogam közt szűrve, halkan,
a kantinmélyi vad és gőzös zűrzavarban.
Ha fönn vagyok, lejönnék! s lenn ujra szállni vágyom,
nincs nékem már helyem e nékem gyúrt világon.
S a gépet is, tudom jól, túlzottan megszerettem,
igaz, de egy ütemre fájunk fönn mind a ketten...
De hisz tudod! s megírod! és nem lesz majd titok,
emberként éltem én is, ki most csak pusztitok,
ég s föld között hazátlan. De jaj, ki érti meg...
Irsz rólam?

KÖLTŐ

Hogyha élek. S ha lesz még majd kinek.

 
1941. április 27.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

The second eclogue (English)

                    Pilot:

Last night we flew so far that I had to laugh in rage;
their fighters droned like bee-swarms trying to engage
us from above with strong defensive fire – but, my friend,
our fresh squadrons showed up on the horizon in the end.
I thought they’d prang and pick me up with dust pan and brush
but I’m back, see! and tomorrow cowardly Europe can rush
again to air-raid shelters to hide from me while it may...
but never mind, friend. Did you write since yesterday?

                    Poet:

I did, what else could I do? The poet writes his lines,
the pussy cat miaows and the puppy whines,
the fishy coyly spawns. I write about everything
so even you should know, up there, while soldiering,
how I live when the bloodshot sick moonlight staggers down
among the ruined streets as the bombs destroy the town,
walls cave in, homes explode, the squares curl up in fright,
breath falters, even the sky is disgusted with the sight,
the bombers come, persistent, sometimes they disappear
to swoop in rattling frenzy on the houses drowned in fear!
I write, what else could I do... Poems too can be vicious
and dangerous, you know, odd lines are too capricious
for words, demanding bravery... The poet writes his lines,
the pussy cat miaows and the puppy whines,
the fish – and so on. Can you make... anything? No! you sit
and listen to your engine until your eardrums split;
you cannot even hear me! You are fused with the plane.
How will you feel when flying over us again?

                     Pilot:

You’ll laugh. I fly in fear... desiring, up, above,
to lie on a bed, eyes closed, caressing with my love.
Or just to hum about her and to conjure up such a scene
daydreaming in the steamy chaos of the canteen.
When I am up, I’d come down! down here, I long to fly,
without a place of my own between my own earth and sky.
I have grown much too fond of the aeroplane too, I know,
we’ve learned to share a rhythm of pain so long ago...
You understand – and please... write about me! make it known
that I too was a man: destructive, homeless, alone
above and below. Who will grasp the causes of my deed?...
Explain me, won’t you?

                    Poet:

If I live – with some who still want to read.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationThomas Ország-Land

Related videos


minimap