Vörösmarty Mihály: Stari Ciganin (A vén cigány in Serbian)

Portre of Vörösmarty Mihály

A vén cigány (Hungarian)

Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

1854



Stari Ciganin (Serbian)

Sviraj, Cigo, ispio si svoje,
I ne kradi dane tako pusto;
Čemu mis΄o na hlebu i vodi,
U studen pehar lij vino gusto.
Tako život naše dane niže,
Čas nas ledi, čas ognjem sažiže;
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Nek krv ti uzavre ko vrtlog brz,
Nek ti mozak u lobanji skače,
Nek ti oči gore ko kometa,
Nek jeknu žice od bure jače,
I ko grâd tvrdo, ko teška kletva –
Joj, propade gorka ljudska žetva.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Uči pesmu od pomamane bure,
Koja stenje, urla, plače, gudi,
Čupa stabla i brodove lomi,
Gasi život zverinja i ljudi;
rat se vodi i nesreće graju,
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Čiji beše taj uzdah prigušen,
Ko nariče, kog je tuga takla?
Ko klopara na nebeskom svodu,
Ko to jeca ko mlin usred pakla?
Demon,srce, luda duša neka,
Mrtve vojske il nada daleka?
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Ko da opet nad pustarom ječe
Pobunjenog ljudstva divlji jadi,
Bratoubilačkog štapa zamah,
Posmrtna reč prvoj siročadi,
Lepet kragulja, zloslutne pratnje,
I Prometeja večite patnje.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Slepa zvezda, ova jadna Zemlja,
Nek se vrti sred svog gorkog soka,
Od greha i besa pustih sanja
Nek je bura očisti žestoka,
Nek dođe Nojeva barka sveta
U kojoj je seme novog sveta.
Gudi, pesme dok ne zgasne slap,
Dok gudalo ne postane štap;
Srce i čaša puni su jada,
Sviraj, Cigo, nek nam sine nada!
 
Sviraj, al ne! – nek utihnu žice!
Još će biti praznika i danâ,
Kad utihnu besovi oluje
A čegrsti izdahnu od rana:
Tad zagudi dušom punom žara,
Da ti pesma bogove očara.
Tad ti uzmi gudalo u ruke
I s mrgodnog čela zbriši muke.
Nek od vina sreće srce gori,
Sviraj, nek te jad sveta ne mori!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

minimap