Vajda János: An autumn reverie (Őszi tájék in English)

Portre of Vajda János

Őszi tájék (Hungarian)

Az égen a felhő egymást üzi-hajtja.

Suhogva a parton hajlong a sikár.

Csóválja fejét a hegyélen a makkfa:

Hogy oda megint az örömteli nyár!

Gyülemlik a holló, varjú kavarogva.

A cinege fázik a tüskebokorba'.

A kerti haraszton zokogja a szél:

Elhervad a rózsa, lehull a levél.

 

Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Ezért születünk hát, ez az életi cél?

Csak eddig a pálya, semmit se tovább,

Vagy itten az ember csak öltözik át?

Mi itten örök: a halál-e vagy a lét?

Hol itten a kezdet, hol és van-e vég?

Mi itt a csalódás, hol itten az álom,

Vajh innen-e, avvagy túl a határon?

 

Az égen a felhő egymást üzi-hajtja.

Bujdosni a tarlón indul a katang.

Elnémul az erdő, elszállt a galambja.

Siránkozik a falubéli harang.

Mezőkön az árnyék, tengereken hab

Mulik, születik, mint mára a holnap.

A szemfödelet rángatja hideg szél:

Elhervad a rózsa, lehull a levél.

 

Elhervad a rózsa, lehull a levél!

Hiába hisz ember, hiába remél?

Hát semmi, de semmi, ami vigasztal

Ott túl amaz árkon újra tavasszal?

Ereszkedik a ravatal a gödörbe.

Dörögnek a hantok: örökre, örökre.

A sírra borul le hű szerető:

Semmit soha vissza a temető?!

 

Az égen a felhő egymást üzi-hajtja.

Lemegy a nap. A nyáj hazatér.

Távolba vesz el halk, méla kolompja.

Kiált a kuvik, száll a denevér.

Sírhalmot ölelve az anya zokog.

- Majd kigyul a csillag, kisüt a hold.

S ott fenn a keresztfán suttogja a szél:

Kinyílik a rózsa, kihajt a levél!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

An autumn reverie (English)

Cloud chases cloud athwart the sky,

The babbling foam curves round the coast,

The tall oak shakes it's locks on high.

As summer fades like a wan ghost ;

The ravens whirl in sombre herds ;

Upon the thorn-bush keenly blows

The wind, and chills the trembling birds,

Or through the dead leaves sobbing goes:

 

Now falls the leaf, now fades the rose ;

Are we born for a fate like theirs?

Is this the sum of life ? Who knows

What purpose rules our changing years!

Do we, with our weak breath expire,

Or cast our robes as on we wend?

Is death or life the victor here?

Does grave begin, or cradle end?

 

Cloud chases cloud athwart the sky.

The doves abandon their green bower.

The church-bell mourns to the chill air,

Despondent from its darkling tower.

Shadows on land, bubbles on sea,

From birth to death for ever pass ;

The wind rends their pale shroud and we

Now fades the rose, now falls the leaf.

 

Now fades the rose, now falls the leaf:

Should man have faith in anything?

The harvest of his hope is grief ;

Doth yon grave blossom in the Spring?

The coffin in the earth is laid :

The falling clods repeat " For ever,"

Since those who sleep in that cool shade

Return to them that love them never.

 

The sun slopes down — the herds creep home.

The solemn bell dies on the ear ;

The barn-owl shrieks, the bat flits past.

The mother sobs beside the bier.

But now the stars float o'er the sky,

The moon glides forth — and, voice of hope,

The wind sings o'er the Calvary —

" The leaf shall wake, the rose shall ope."

 

Nora de Vallyi and 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.archive.org/stream/magyarpoems00

minimap