Parini, Giuseppe: A falusi élet (La Vita Rustica (dettaglio) in Hungarian)
La Vita Rustica (dettaglio) (Italian)Perchè turbarmi l’anima, O d’oro e d’onor brame, Se del mio viver Atropo Presso è a troncar lo stame? E già per me si piega Sul remo il nocchier brun Colà donde si niega Che più ritorni alcun?
Queste che ancor ne avanzano Ore fugaci e meste, Belle ci renda e amabili La libertade agreste. Quì Cerere ne manda Le biade, e Bacco il vin: Quì di fior s’inghirlanda Bella innocenza il crin.
So che felice stimasi Il possessor d’un’arca, Che Pluto abbia propizio Di gran tesoro carca: Ma so ancor che al potente Palpita oppresso il cor Sotto la man sovente Del gelato timor.
Me non nato a percotere Le dure illustri porte Nudo accorrà, ma libero Il regno de la morte. No, ricchezza nè onore Con frode o con viltà Il secol venditore Mercar non mi vedrà.
Colli beati e placidi, Che il vago Èupili mio Cingete con dolcissimo Insensibil pendìo, Dal bel rapirmi sento, Che natura vi diè; Ed esule contento A voi rivolgo il piè.
Già la quiete, a gli uomini Sì sconosciuta, in seno De le vostr’ombre apprestami Caro albergo sereno: E le cure e gli affanni Quindi lunge volar Scorgo, e gire i tiranni Superbi ad agitar.
Qual porteranno invidia A me, che di fior cinto Tra la famiglia rustica A nessun giogo avvinto, Come solea in Anfriso Febo pastor, vivrò; E sempre con un viso La cetra sonerò!
Inni dal petto supplice Alzerò spesso a i cieli, Sì che lontan si volgano I turbini crudeli; E da noi lunge avvampi L’aspro sdegno guerrier; Nè ci calpesti i campi L’inimico destrier.
E te villan sollecito, Che per nov’orme il tralcio Saprai guidar frenandolo Col pieghevole salcio: E te, che steril parte Del tuo terren, di più Render farai, con arte Che ignota al padre fu:
Te co’ miei carmi a i posteri Farò passar felice: Di te parlar più secoli S’udirà la pendice. E sotto l’alte piante Vedransi a riverir Le quete ossa compiante I posteri venir.
Tale a me pur concedasi Chiuder campi beati Nel vostro almo ricovero I giorni fortunati. Ah quella è vera fama D’uom che lasciar può quì Lunga ancor di sè brama Dopo l’ultimo dì!
|
A falusi élet (Hungarian)Miért zaklatná lelkemet arany s dicsőség vágya, hiszen hamar metsz Athropus éltemnek fonalába, miattam evezőre sötét révész hajol ott, honnan visszatérte egynek sincs, árny alól.
Mindazt, mi még várhat reám, borongó, röpke órák, széppé, bűbájossá tegye a mezei szabadság. Itt borát Bacchus önti, Ceres étket terít: Ártatlanság köríti virággal fürtjeit.
Tudom, szerencsésnek hiszik azt, kinek ládikója Plutos kegyelmétől hízik, sok kinccsel teliszórva; s azt is tudom, a gazdag szíve szorong nagyon, mint jég-kéz fojtogatja örök aggodalom.
Kemény, zárt, rangos kapukon döngetni nem szokásom; mezítlenül, de szabadon fogad be a halál-hon. Nem, ranggal és vagyonnal csalárdan, aljason e kalmár századunkban én nem kufárkodom.
Dombok, szerények, csöndesek én Eupilim táján, szelíden ti övezitek finom hajlással áldván, itt elragad a szépség, mit természet adott, és boldog száműzöttként már véletek vagyok.
Mi embereknek idegen, oly békés, tiszta áldás borítson engem öleden, te derűs, drága szállás: gond és baj elsuhannak távolra, étezem, hogy a tirannusoknak nyugtuk sose legyen.
Mily irigység érintene itt engem! felövezve virággal, és igátlanúl, kis család közepette, akár Anfriso rétjén Phőbus pásztor, lakom, mosollyal lelkem mélyén, dalt verek lantomon.
Szívem diktálta himnuszok az ég felé emelnek, hogy messzire távozzanak forgószél-veszedelmek, csak távolban lobogjon a harc-düh mámora, mezőnkre ne tiporjon az ellenség lova.
És téged, szorgos falusi, kinek bor-inda zöldel, irányítod s megfékezed hajlékony fűzvesszővel; téged, ki meddő földed teremni sarkalod mester-mód, egyre többet, mit apád nem tudott:
téged és utódaidat boldogítlak dalommal, zengni fog évszázadokig terólad a hegyoldal. Magas hajtások árnyán más nemzedék fakad, szent tisztelettel áldván a nyugvó csontokat.
Adassék osztályrészemül, boldog mezők, ti drágák, e rejteken bevégzenem szép napjaim futását. Ez méltó híre-bére annak, ki örökül nagy vágyat hágy, ha végre világa elmerül.
|