Sarvig, Ole (1921–1981) Művek   hu da

Életrajz

Ole Sarvig (1921-1981) költő, regény- és drámaíró, művészettörténész és kritikus. Első kötete 1943-ban jelent meg Zöld versek (Grønne digte) címmel; ez a  kötet a rákövetkező öt újabb versgyűjteményével: Az énház (Jeghuset; 1944), Sokoldalúság (Mangfoldighed; 1945), Játszadozók (Legende; 1946), Ember (Menneske; 1948) és Szerelmem (Min kærlighed; 1952) tulajdonképpen egy közös nagy ciklust alkot, mely az ébredő tudat folyamatos harcát ábrázolja, a költő saját útját az elszigeteltségből a növekvő belátásig és a másokkal való kapcsolatig, egyfajta vallásos-metafizikus alaphangba és problematikába ágyazva. Nyelve megközelítőleg azonos a mindennapi beszélt nyelvvel s a zeneiségre sem fordít különösebb gondot, mert magán az intellektuson keresztül akar hatni és meggyőzni. Képzőművészeteken (expresszionizmus és absztrakt festészeti modernizmus) iskolázott képteremtő fantáziája azonban jelentős. Költészete tudatosan személyes jellegű, s paradox módon éppen ezáltal kap általánosabb érvényt. - Sarvig sokban első fecske volt a dán költészetben: fent említett köteteivel ugyanis szinte társtalanul indult harcba a költészeti modernizmusért dán földön, teljesen egyidejűleg (de tőlük egészen függetlenül) a svéd fyrtiotalistákkal (a negyvenes évek nemzedéke) akiket a köztudatban a skandináv költői modernizmus előharcosaiként tartanak számon. Lírája az ötvenes évek elejétől hirtelen és jelentősen meggyérült, kötettel újból csak 1962-ben jelentkezett A kései nappal (Den sene dag) cíművel, melyet aztán majd csak 1974-ben követett a Külvárosi versek (Forstadsdigte). Ezek a versek, a posztumuszként megjelent Halld a föld kiáltását (Hør jordens råb; 1982) és a Hozzátok énekelek (Jeg synger til jer; 1982) című kötetekben közöltekkel, váratlanul és erősen elütnek durva vulgarizmusukkal korábbi verseinek hangvételétől. Sok versében fordul szembe a nagyvárosi civilizációval és a technikai fejlődéssel, mely folyamatosan és megállíthatatlanul pusztítja a tájat. Egyik esszégyűjteményében, A válság képeskönyvében (Krisens billedbog; 1950) pedig a fogyasztói társadalmat kritizálja hevesen. - Az ötvenes és hatvanas évek műhelytermése zömében művészettörténeti munkákból (közülük kiemelkedik az a könyve, amelyet Edvard Munch norvég festőművész grafikájáról írt 1948-ban), kritikákból, valamint egy sereg regényből állt; ezen utóbbiak színhelye legtöbbször valamilyen külföldi környezet. A havasi rózsa (Stenrosen; 1955) például a második világháború utáni Berlinben játszódik le, Az alvók (De sovende; 1958) és az Ablakom alatt a tenger (Havet under mit vindue; 1960) pedig Spanyolországban. Utolsó regényében, Az utazókban (De rejsende; 1978), ismét téma- és magatartásváltással találkozunk, mert benne a nukleáris háború fenyegetésének látomását vetíti olvasói elé. - Ezekben a regényekben is, akárcsak sokhelyütt lírájában is, a modern ember lelki problémái és élethelyzete áll érdeklődése középpontjában. - A hetvenes években drámaíróként két figyelemreméltó művet adott ki: A sötétbent (I mørket; 1970) és a Hajózást (Sejlads; 1974).

(Az oldal szerkesztője: P. T.)