Skácel, Jan (1922–1989) Művek   de en hu cz

Életrajz

(1922 – 1989)

A háború alatt kényszermunkára vitték Ausztriába. A háború után a brnói egyetemen tanult cseh-orosz szakon, majd lapszerkesztő, és a helyi rádió irodalmi szerkesztője lett. Első kötetét csak 1957-ben publikálhatta „Hány alkalma van a rózsának” (Kolik příležitostí má růže) címmel, melyet további 4 kötet követett („Ami az angyalból maradt” – Co zbylo z andĕla, 1960, „Egy óra kutya és farkas között” – Hodina mezi psem a vlkem, 1962, „A gyászoló nő” – Smuténka, 1965, „Vesszőfonatok” – Metličky, 1968). 1968 után azonban ő is tiltott szerző lett, versei csak szamizdatban és külföldi kiadóknál jelenhettek meg.
Költészetét mély erkölcsi elkötelezettség jellemzi. Az örök dolgokat, a meghatározó, elsődleges értékeket keresi a mindennapi életben és a kulturális tradíciókban. Megidézi a népi hagyományokat, a régi életbölcsességeket. Gyakori motívumai, a szülőföld, az állandóság, a természet rendje és az örök visszatérés.
A világ valódi szépségeit tárja elénk, a pillanat varázsát, mely ugyanakkor rejtett mítikus távlatokat is kap. Kifejezésmódját az egyszerűség és a szűkszavúság jellemzi, versei tele vannak titokzatos utalásokkal és szándékos elhallgatásokkal.
A 80-as években újra publikálhatott Csehországban, ekkor megjelent fontosabb kötetei:
„Hajdani köles” (Dávne proso, 1981), „A bükkfaszárnyú remény” (Nadĕje s bukovými křídly, 1983), „Ki iszik bort a sötétben” (Kdo pije potmĕ víno,1988), „És megint a szerelem” (A znovu láska, 1991).