Zoscsenko, Mihail oldala, Magyar életrajz
 |
Életrajz
Szentpétervár, 1894. aug. 10., +Leningrád, 1958. júl. 22.
A szentpétervári egyetem jog karán tanult. Csatlakozik a Szerapion testvérek irodalmi csoportjához. Tagja a szentpétervári Művészeti Stúdiónak. Szatirikus elbeszélő.
Már első, ironikus-groteszk novellákat tartalmazó könyvével legendás sikert ér el. Számos humoreszkje hallható a televízióban és a rádióban is. Mulatságos hőse az utca embere, aki az új szovjet viszonyok között találja magát. Szinte dokumentálja az emberi jellemeket, de nem pusztán a kritizáló szándék vezérli, elbeszéléseivel erőt ad, olvasva kortársnak hat. A 20-as és 30-as években, a háború alatt megfeszítetten dolgozik, írja elbeszéléseit. Az 1920-as évek végétől figyelhető meg eltávolodása a szatirikus műfajtól, ezzel egyidejűleg kisember hőseit értelmiségi hősök váltják fel, a rövid novellákat bonyolult szerkezetű elbeszélések követik (Szentimentalnije povesztyi, 1927). Az egyéni boldogságkeresésről szól trilógiája, amelynek harmadik része, a Napfelkelte előtt című pszichoanalitikus indíttatású önéletrajzi írása szembehelyezkedik a totalitárius állam kollektív boldogságképével, egyben megírja benne saját depresszióját is.
A 30-as évek derekától a dramaturgia felé fordul: darabjai elbeszélésein alapulnak. 1946-ban a zsdanovi kultúrpolitika alatt kampány és támadássorozat indul ellene (és mások, például Anna Ahmatova ellen is), kizárják az írószövetségből, cipőjavításból és műfordításokból él, élete végéig kegyvesztett marad. Az 1980-as években rehabilitálják.
„A szenvedés – a világ szégyene – írja –, amit gyűlölni kell, hogy elpusztítsuk. Így mondta Gorkij. És én teljes mértékben osztom a véleményét. Hogy elpusztítsuk a szenvedést, ott a tudomány. A tudomány nem keveset tett ezért. De nekünk még többet kell ezért tennünk. Hatalmas és világos út áll előttünk.” Erkölcsi ideáloktól megszállott világa és hőseihez való viszonya bonyolult; mintha hinne egy jobb, tökéletesebb világban, ugyanakkor meg is kérdőjelezi ennek lehetségességét, s mindezt leheletfinoman: a komédiát és a drámát nála egy hajszál választja el. A legmagasabb rendű érzés mellett ott az aljasság, a szerelem mellett a számítás, a magasztos mellett az alantas. Mindezt jól példázza az O csom pel szolovej című elbeszélése, amely így kezdődik: „De hisz nevetnek majd rajtunk úgy háromszáz év múlva! – De furcsa emberkék éltek! – mondják majd. És hozzáteszik: – Valami pénzük volt, meg igazolványuk. Személyi okmány meg lakóterület-négyzetméter…” Hatása ma is egyedülálló (például Haggyállógva Vászka (Lágermese) c. film, rend. Gothár Péter, 1995).
