Vogelweide, Walther von der: Hogy a nyár megérkezett (Dô der sumer komen was in Hungarian)

Dô der sumer komen was,

und die bluomen durch daz gras

wünnecliche ensprungen,

aldä die vögele sungen,

dar kom ich gegangen

an einen anger langen,

da ein lüter brunne enspranc;

vor dem walde was sin ganc,

da diu nahtegaie sanc.

Bi dem brunnen stuont ein boum,

da getroumde mir ein troum:

ich was von der sunnen

gegangen zuo dem brunnen,

daz diu linde maere

den küelen schalen baere.

bi dem brunnen ich gesaz,

miner swaere ich gar vergaz

schiere entslief ich umbe daz.

Da bedühte mich zehant,

wie mir dienten elliu lant,

wie min sele waere

ze himel äne swaere,

und der lip hie solle

gebären swie er wolte.

däne was mir niht ze

got der walde's swie'ze;

schoener troum enwart nie me.

Gerne sliefe ich iemer da

wan ein unsaeligiu krä

diu begonde schrien,

daz alle krä gedien,

als ich in des gfinne!

si nam mir michel wunne

von ir schrien ich erschrac;

wan daz da niht steines lac,

So waer ez ir suonetac.

Wan ein wunderaltez wtp

diu getröste mir den Itp.

die begonde ich eiden

nü hat si mir bescheiden,

waz der troum bediute;

daz merket, wise Hute:

zwene und einer daz sin dri;

dannoch seite's mir da bt,

daz min düme ein vinger st!

Hogy a nyár megérkezett

s gyönyörűn tarkállt a gyep

ezernyi virággal,

mikor zengett a madárdal,

mentem, mendegéltem,

s egy hosszú rétre értem;

tiszta vizű csermely fakadt ott

s erdő szélén kanyargott,

hol a csalogány dala hangzott.

A forrásnál magas fa,

s én álmot láttam alatta.

Nyugalmat a nagy melegben

a forrásnál kerestem:

takarjon be a hársfa

lombjának hűvös árnya.

A forrásnál lepihentem,

minden bajomat feledtem,

s álom szállt a szememre menten.

Arról álmodtam én,

hogy az egész világ enyém,

hogy lelkem a mennyben

lebeg pihekönnyen,

miközben a testem akármit

tehet itt lenn, amit áhít.

Rosszul a sorom sose ment.

Az Ég a tudója, mit jelent:

soha szebb álmot, annyi szent.

Aludtam volna örökre ott,

de egy varjú, az átkozott,

éppen károgni kezdett.

Járjon a varjúnemzet

úgy, ahogy én szeretném! 

Odalett szép szerencsém.

Elűzte hangja az álmot,

de ha követ találok,

tudom, hogy utoljára károg.

Egy ősz anyó, csuda vén,

öntött vigaszt belém.

Esküt is tett a szavára,

s álmomat valahára

ekképp fejtette meg

(bölcsek figyeljetek):

Kettő meg egy, az legalább

három; s így folytatta tovább:

hüvelykujjam se kutyaláb.