Sextina de los desiguales (Spanish)
Un asno soy ahora, y miro a yegua, bocado del caballo y no del asno, y después rozo un pétalo de rosa, con estas ramas cuando mudo en olmo, en tanto que mi lumbre de gran día, el pubis ilumina de la noche. Desde siempre amé a la secreta noche, exactamente igual como a la yegua, una esquiva por ser yo siempre día, y la otra por mirarme no más asno, que ni cuando me cambio en ufano olmo, conquistar puedo a la exquisita rosa. Cuánto he soñado por ceñir a rosa, o adentrarme en el alma de la noche, mas solitario como día u olmo he quedado y aun ante rauda yegua, inalcanzable en mis momentos de asno, tan desvalido como el propio día. Si noche huye mi ardiente luz de día, y por pobre olmo olvídame la rosa, ¿cómo me las veré luciendo en asno? Que sea como fuere, ajena noche, no huyáis del día; ni del asno, ¡oh yegua!; ni vos, flor, del eterno inmóvil olmo. Mas sé bien que la rosa nunca a olmo pertenecerá ni la noche al día, ni un híbrido de mí querrá la yegua; y sólo alcanzo espinas de la rosa, en tanto que la impenetrable noche, me esquiva por ser día y olmo y asno. Aunque mil atributos tengo de asno, en mi destino pienso siendo olmo, ante la orilla misma de la noche; pues si fugaz mi paso cuando día, o inmóvil punto al lado de la rosa, que vivo y muero por la fina yegua. ¡Ay! ni olmo a la medida de la rosa, y aun menos asno de la esquiva yegua, mas yo día ando siempre tras la noche. Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | http://digitalcommons.providence.edu |
|
Az egyenlőtlenek szextinája (Hungarian)
Szamár vagyok most, s előttem a kanca, lónak zabláját hordja s nem szamárnak; majd lelegelek egy szép szirmu rózsát, s az ágaimmal leszek durva szilfa, és mint a fényem telt világu nappal, a szeméremszőr világít az éjjel. Mindig szerelmem volt a titkos éjjel, hasonlóképpen, akárcsak a kanca, egyik, mert mindig én vagyok a nappal, másik, mert ő nem tekint, csak szamárnak, de ha, változván, lennék büszke szilfa, sem hódíthatnám meg a zsenge rózsát. Hányszor álmodtam: átfogom a rózsát, vagy mélyét tárja elébem az éjjel, de csak árván, mint nappal von a szilfa, maradtam állva, míg futott a kanca, elérhetetlen és örök szamárnak, oly gyámoltalan, mint maga a nappal. Ha az éj fut fényemtől, mely a nappal, s szegény szilként nem hódíthatok rózsát, hogy jelennének meg nekem, szamárnak? Bárhogyan is legyen: ó messzi éjjel, ne fuss a naptól, s szamártól te, kanca! Virág, nem bánt a mozdulatlan szilfa. De jól tudom, soha rózsát a szilfa nem hoz, s éjjelt nem zár magába nappal, se korcsot tőlem nem akar a kanca; csak a tüskét érem el, nem a rózsát, s áthatolhatatlan marad áz éjjel szegény nappalnak, szilfának, szamárnak. Bár ezer jegyét hordom a szamárnak, s végzetemre gondolok, lévén szilfa, mely parton áll, s mellette fut az éjjel; mert léptem könnyű, ha vagyok a nappal, vagy mozdulatlan bámulva a rózsát, úgy élek es halok, mint könnyű kanca. Jaj! szilfához nem vethetni a rózsát. s a szamárnak még úgyse párja kanca, de az éj után megyek én, a nappal.
Uploaded by | P. T. |
Source of the quotation | T. I. |
|