Heym, Georg: Éjszaka (Nacht Magyar nyelven)

Der graue Himmel hängt mit Wolken tief,

Darin ein kurzer, gelber Schein so tot

Hinirrt und stirbt, am trüben Ufer hin

Lehnen die alten Häuser, schwarz und schief

Mit spitzen Hüten. Und der Regen rauscht

In öden Straßen und in Gassen krumm.

Stimmen ferne im Dunkel. - Wieder stumm.

Und nur der dichte Regen rauscht und rauscht.

Am Wasser, in dem nassen Flackerschein

Der Lampen, manchmal geht ein Wandrer noch,

Im Sturm, den Hut tief in die Stirn hinein.

Und wenig kleine Lichter sind verstreut

Im Häuserdunkel. Doch der Strom zieht ewig

Unter der Brücke fort in Dunkel weit.

Felhő cafatja lóg az ég felől,

Alatta kurta, sárga sáv cikáz

És elfakul; pár csúcsos ósdi ház

Rézsút tetője üszkösödve dől

A partperemnek. Hűs esővizek

Zuhognak görbe, szűk utcákra lent.

A messzeségben hangok. — Újra csend.

Csupán a sűrű zápor zúg-zizeg.

A parton nedves lámpafény alatt

Nagynéha egy-egy vándor elhalad;

Ázott kalapja mélyen ül fején.

És itt-ott néhány mécs a házsorok

Sötétje közt. A nagy folyó henyén,

Örök közönnyel arrébb vánszorog.