FAUST (kulcscsomóval és lámpással kezében, kis vasajtó előtt)
Iszony fog el, rég éreztem iszony hull,
Az Embernem egész nyomora rám.
Itt lakik ő, e nyirkos kőfalon túl,
S bűne jóhiszeműség volt csupán.
Belépni te tétovázol!
Rettegsz az új találkozástól!
Rajta! Halált hívsz, hogyha állsz csak tétován.
(Megfogja a lakatot. Bent énekszó)
Édesanyám, a ribanc,
Ki engem megölt!
Apám, a betyár,
Ki engem lenyelt!
A kis hugica
Hűsre raka
Bőrt, csontot, hűsre már;
És lettem az erdő szép madara;
Szállj, madár, szállj, madár!
FAUST
Nem sejti: hallja az, akit szeret,
Hogy csikorog a lánc, szalma zizeg.
(Belép)
MARGARETE (elrejtőzik fekvőhelyén)
Jaj! Jönnek! Keserű halál!
FAUST (halkan)
Stt, kiszabadítlak, itt vagyok már.
MARGARETE (elébe vonaglik)
Ha ember vagy, nyomorom szíven talál!
FAUST
Csendesen, mert még felébred a foglár!
(Kezébe veszi a láncokat, hogy megoldja őket)
MARGARETE
Ki bízta rád, bakó, hatalmadat,
Fölöttem ítélni?
Magával éjfélkor ragad.
Irgalmazz, engedd élnem! Élni!
A pirkadást ki sem várhatod?
(Felkel)
Még olyan fiatal vagyok!
S már meg kell halnom.
Szép is voltam, ezért kell elrohadnom.
Barát volt itt, most messze van;
Letépve a koszorú, virágtalan.
Mért szorít össze vaskezed?
Légy szelid! Ártok-e én neked?
Ne hagyjál hiába esdnem!
Hisz nem láttalak soha életemben!
FAUST
E siralmon felül hogy’ kerekedjem?
MARGARETE
Te rendelkezel most velem.
Kicsimnek még emlőm had’ adjam.
Dajkáltam éjjel keblemen;
Elvették, hogy szívem hasadjon.
S most azt mondják, megöltem gyermekem.
És nem leszek már soha víg.
Nem szép, hogy rólam az emberek énekelnek!
Régi mese végződik így,
Nekik ki mondja: Fejtsd meg?
FAUST (a földre veti magát)
Ki szeret, az hever elődbe rogyva,
Hogy nyomorú rabságodat megoldja.
MARGARETE (maga is térdre veti magát)
Ó, hívjuk a szenteket térden maradva!
E lépcsőnek alatta,
E küszöb alól
Forr a pokol!
A Rossznak
Bősz Mérge, Haragja
Ott zsivajoznak!
FAUST (hangosan)
Gretchen! Gretchen!
MARGARETE (felfigyelve)
Ez jóbarátom hangja!
(Felugrik; lehullanak a láncok)
Ő hol van? Az ő hívása szállt itt.
Szabad vagyok! És senki meg nem állít.
Nyakába vágyom ugorni,
A keblére omolni!
Hívott: Gretchen! A küszöbön állott.
Pokoli zaj, ropogás, gonosz átkok,
Ádáz, ördögi gúny közepett
A szívbeli hang megüté fülemet.
FAUST
Én vagyok az!
MARGARETE
Te vagy! Még egyszer mondd nekem!
(Megragadja)
Ő az! Hová lett minden gyötrelem,
Lánc, tömlöc, hogy a szív beleretten?
Te vagy! Megmentesz engem!
Meg vagyok mentve! –
Már itt az utca, itt halad,
Hol téged legelőször láttalak,
S víg kertünk, a virágok,
Hol Marthéval jöttödre várok.
FAUST (további erőfeszítéseket téve)
Gyere! Gyere!
MARGARETE
Maradj!
Oly jó maradnom, ahol te maradsz. (Símogatja)
FAUST
Szaladj!
Ha nem szaladsz,
Keserüen fogunk lakolni.
MARGARETE
Mi? Nem tudsz már csókolni?
Elmész, barátom, messzire se jutsz,
S már csókolni se tudsz?
Miért fog el szorongás oldaladon?
Hisz szemedtől, szavadtól más napokban
Egy menny borult rám boldogitón,
És csókoltál, hogy a csontom majd’ beleroppant.
Csókolj meg!
Vagy én tégedet! (Átöleli)
Ó, jaj! A te ajkad alélt,
Hideg.
A nagy szerelmed
Elment?
Ki fosztott engem tőle meg? (Elfordul)
FAUST
Jöjj! Jer velem! Drágám, rajta hát!
Ezerszeres hévvel ölellek át;
Csak jer velem! Ezt kérem, ennyit adj!
MARGARETE (Faust felé fordul)
És te vagy az? És biztosan te vagy?
FAUST
Én! Jer velem!
MARGARETE
Bilincsem leveszed,
És újból átkarol kezed.
Az hogy’ lehet, hogy tőlem nem riadsz?
És tudod-e, ki kit szabadítasz?
FAUST
Jöjj! Az éj már nem soká honol.
MARGARETE
Eltettem anyámat láb alól,
A vízbe öltem gyermekem.
Ajándék volt neked s nekem.
Neked is – te voltál! Az eszem hüledez.
A kezed add! Nem álom ez!
Drága kezedet! – Ah, hiszen nedves itt!
Jól letörödl! Úgy tünik,
Vér csepeg;
Ó, Istenem! Mit tett a kezed!
Tedd el a kardodat;
Kérlek, tegyed el!
FAUST
Azt, ami elmúlt, múlni hagyd,
Sírba viszel.
MARGARETE
Nem, maradj te csak itthon!
Le kell a sírokat írnom.
Terád háramolnak
Maholnap.
Anyámnak a díszese jár ám,
Közvetlen melléje a bátyám.
Engem a szélire,
Ne túl messzire!
És a jobb mellemre a gyermekem.
Más mellettem ne nyugodjon.
Veled nékem összefonódnom,
Az volt az éteri boldogság!
Nem lehet abban már soha részem,
Hisz ráderőltetem én egészen,
Mint hogyha elutasítanád;
Pedig te vagy, és oly jó, oly szives.
FAUST
Ha érzed: én vagyok, kövess!
MARGARETE
Oda, ki?
FAUST
A szabadba.
MARGARETE
Ha lesi
Kint a halál, vezess!
Elérni az örök nyughelyet,
S egy lépést sem tovább –
Mész? Ó, Heinrich, bár mehetnék veled!
FAUST
Jöhetsz! Akarj! Az ajtó nyitva. Mért nem?
MARGARETE
Nem mehetek; nekem nincs mit remélnem,
Hiszen szaglásznak utánam.
Oly ínséges koldusnak az étel,
S hozzá rossz lelkiismeretével!
Oly nyomorult a bujosói élet,
És a végén utol is érnek.
FAUST
Veled maradok.
MARGARETE
Siess! Eredj!
Mentsd meg a gyermeked!
Menj! Ott az uton,
Az éren át,
Át a hidon,
Az erdő mélyére,
Balra, hol pallót néz
A víz.
Húzd ki hamar!
Fel akar kelni!
Még rúg a kicsi láb.
Mentsd meg! Mentsd meg!
FAUST
Gondolj bele hát!
Egy lépés, s szabad vagy, szabad!
MARGARETE
Mennénk már el a hegy alatt!
Ott fent az anyám egy kő tetején,
Kiver hideg verejték!
Ül fent az anyám egy kő tetején,
És nyakán ing a fej még;
Nem bólint, nem biccent, mint egy kő az a fej;
Oly hosszan szunnyadt, nem ébred soha fel.
Oly mély volt álma miértünk.
Ó, boldog időket éltünk!
FAUST
Szép szó, kérés, hiába minden.
Nem várok, elragadlak innen.
MARGARETE
Hagyj! Nem túrök erőszakot!
Ily iszonyún ne ragadj karon!
Minden megtettem érted egykoron.
FAUST
A nap kel. Drágám! Drágám!
MARGARETE
Nap! Igen, a nap! Kel már a nagy Végnapom,
Mely nem lesz már násznapom!
Hogy Gretchent láttad, ne mondd senkinek.
Nincs koszorú,, homlokomon csak a ránc van.
Ez lett épp a bajunk!
Majd újra találkozunk,
Csakhogy nem a táncban.
Tolong a népség, nem hallod itt.
A tér, az utcák
Elnyelni se tudják.
Harang kondul, pálca törik,*
Hogy megkötöznek, megragadnak!
Hurcolnak vérpad iránt.
Már ráng minden nyakaknak
A pallos, amit nyakamra ránt.
A világ néma, akár a sír!
-----------------
* A kivégzés alatt szólt a „bűnösök harangja”, a halálos ítélet kihirdetése után pedig fehér pálcát tört el a bíró, s a bűnös lába elé vetette.
-----------------
FAUST
Ó, mivégre születtem!
MEPHISTOPHELES (megjelenik kint)
Fel! Vagy elvesztek mind a ketten.
Tétova aggály. lári-fári!
Reszketnek hintóm paripái.
A hajnal már hasad.
MARGARETE
Mi tör fel a felszin alatt?
Ő az! Küldjed el!
Mit keres itt ő? Szent ez a hely!
Engem keres!
FAUST
Élned kell! Élned!
MARGARETE
Isten törvényszéke! Neked kell fölöttem itélned!
MEPHISTOPHELES (Fausthoz)
Jöjj! Pácban hagylak mindkettőtöket!
MARGARETE
Tied vagyok, Atyám! Mentsd meg gyermeked!
Angyalok tábora! Mennybeli szent kar!
Lengjetek körül védőszárnyitokkal!
Heinrich! Iszonyt hozol rám.
MEPHISTOPHELES
Elítéltetett!
HANGOK (a magasból)
Megmentetett!
MEPHISTOPHELES (Fausthoz)
Hozzám!
(Fausttal együtt eltűnik)
HANGOK (bentről, elhalón)
Heinrich! Heinrich!