Meckel, Christoph: Néhány szó a versről (Rede vom Gedicht Magyar nyelven)

Das Gedicht ist nicht der Ort, wo die Schönheit gepflegt wird.

Hier ist die Rede vom Salz, das brennt in den Wunden.
Hier ist die Rede vom Tod, von vergifteten Sprachen.
Von Vaterländern, die eisernen Schuhen gleichen.
Das Gedicht ist nicht der Ort, wo die Wahrheit verziert wird.

Hier ist die Rede vom Blut, das fliesst aus den Wunden.
Vom Elend, vom Elend, vom Elend des Traums.
Von Verwüstung und Auswurf, von klapprigen Utopien.
Das Gedicht ist nicht der Ort, wo der Schmerz verheilt wird.

Hier ist die Rede von Zorn und Täuschung und Hunger
(die Stadien der Sättigung werden hier nicht besungen).
Hier ist die Rede von Fressen, Gefressenwerden
von Mühsal und Zweifel, hier ist die Chronik der Leiden.
Das Gedicht ist nicht der Ort, wo das Sterben begütigt
wo der Hunger gestillt, wo die Hoffnung verklärt wird.

Das Gedicht ist der Ort der zu Tode verwundeten Wahrheit.
Flügel! Flügel! Der Engel stürzt, die Federn
fliegen einzeln und blutig im Sturm der Geschichte! 

Das Gedicht ist nicht der Ort, wo der Engel geschont wird.

A vers nem az a hely, hol szépségápolás folyik.

Itt a sóról van szó, mely benne ég a sebben.
Itt a halálról van szó, mérgezett beszédről.
Hazáról, mely olyan, mint a vascipő.
A vers nem az a hely, hol az igazságot cifrázzák.

Itt a vérről van szó, mely kiserken a sebből.
Nyomorról, nyomorról, az álom nyomoráról.
Pusztulásról, hányadékról, ócska utópiákról.
A vers nem az a hely, hol begyógyítják a sebeket.

Itt a haragról van szó, csalódásról, éhezésről
(a jóllakás fokozatait nem énekelik itt meg).
Itt a falásról van szó, a felfalatásról,
kínlódásról és kételyről, a szenvedés krónikája ez.
A vers nem az a hely, hol megbékít a halál,
hol csillapul az éhség, hol megdicsőül a remény.

A vers az a hely, hol a halálra sebzett igazság lakik.
Szárnyak! Szárnyak! Zuhan az angyal, tollai           
egyenként és véresen szállnak a történelem viharában!

A vers nem az a hely, hol megkimélik az angyalt.