Leino, Eino: A magyarokhoz (Madjaarit Magyar nyelven)
Madjaarit (Finn)Kuka ei haipunut Haynaun sotiin, kaatunut kansain meriin, eipä se koskaan hukkahan menne, vaikka on Iyöty nyt veriin, katkoo vieläkin henkensä kahleet heimonsa kauneudella, aatralla aatteen, miekalla mietteen, tahdolla rautaisella.
Vielä se heiluu heinä ja vilja pusztan poikia varten, vielä se häilyy tuuhea tukka Unkarin kaunotarten, vierivät virrat raisut yössä, ratsut Rákoczin kirmaa, kaikuvat Unkarin taivahankannet taistelon virttä virmaa.
Totta kuin koskaan Tonava ei voi tauota juoksustansa, syntymämaalleen sykkäilevä kuolla ei saata kansa, voi vain paisua padoistansa, muuttua muihin uriin, mutta ei haudata haaveitansa, painua pohjamuriin.
Merta kohti on virran mieli, kansan on ihmiskuntaan. Tietkää, Unkarin uljaat veljet: heittänyt talvi on luntaan myöskin Väinämön heimon tielle sankeat vuosisadat, rasteinaan vain kaihon kannel ja tietäjiensä radat.
Eikä se koskaan lakkaa laulu huulilta Unkarin urheen, kertoo muistoja muinais-aikain keskellä huolen ja murheen; myöhään on taukoova tanssin tahti kansalta Tokain tarhain, kun se ei tauonnut talven maassa myöhään eikä varhain.
Taattojen mieli, maammojen kieli, armaamman ajan tietous, kansan hengessä henkii kauan kuin liesi, kuin liekki, kuin lietous, leimahtaa kuin isänmaan lempi, kuin tarmo, kuin tahto tekoon, kantaa kortensa, kalleimpansa kansakuntien kekoon.
|
A magyarokhoz (Magyar)Ki a vad Haynaut kiheverte, S nem lett tatárrá, sem törökké- Hiába ölik azt a népet, Mert az él és győz mindörökké. Az szétszakítja lelke láncát, Ha szeme szent álmoktól szépült S babérral teli utját szeli, Mert akarata ércből épült
Hullámzik még az aranykalász, Zug még a pásztor harsány kürtje. Cicázik még az esti széllel Szép magyar lányok barna fürtje. Él még Rákóczi: éjszakánkint Csillan sisakja bús forgója, Riadója zúg, komor felhők Ormain leng lobogója.
Hiába versz a szívre vasat: A vér mindig a vérhez tapad! Hiába kötöd guzsba habját: A Duna soha ki nem apad! Lehet gátakat rakni elé, Lehet vezetni új mederbe, De ki sírt akar ásni neki, Cseberből maga jut vederbe.
Tenger után kiált a folyó, Felhőt űznek a szilaj szelek. Tudjátok meg, jó testvéreink: Nálunk is jártak gyilkos telek. Söpört nálunk is a bomlott orkán Väinö utjára ikrás havat, Nálunk is döngette jégeső A kék-köntösű ezer-tavat.
Jöhet vizözön, - fujja a dalt Délceg népetek nótás ajka. Királyfiakról mesél mesét Esténkint minden magyar dajka. S ha volt bál nálunk,ahol csupán A vén Télapó volt a vendég: Akkor Tokaj dús szőlőhegyén A ropogósat ropják mindég!
Atyánk elve és anyánk nyelve Nem fagy jéggé az öles hóban, Sőt föllángol, mint éjszakánkint Rőt zsarátnok a fujtatóban. S ha majd eljön a marokszedés, Gyűjt a böngésző, mint a hangya, És megtetézve áll a tarlón Az aszag, kereszt és kalangya.
|