Quasimodo, Salvatore: Éjszakánként (S’ode ancora il mare Magyar nyelven)

Già da più notti s’ode ancora il mare,
lieve, su e giù, lungo le sabbie lisce.
Eco d’una voce chiusa nella mente
che risale dal tempo; ed anche questo
lamento assiduo di gabbiani: forse
d’uccelli delle torri, che l’aprile
sospinge verso la pianura. Già
m’eri vicina tu con quella voce;
ed io vorrei che pure a te venisse,
ora, di me un’eco di memoria,
come quel buio murmure di mare.

Éjszakánként még felsóhajt a tenger
lágyan, a fényes partszegélyre hullva.
S az ész fagyába dermedt, messzi hangot
ismétli újra, ahogy a sirályok
örökös zokogása s áprilisban
a tornyok hűvöséből langy mezőkre
húzó madárcsapat lármája. Már
mellettem szólalt meg, akár a hangod:
s én azt akarom, hogy engem idézzen,
ha pendül benned régesrégi emlék,
miként a tenger bársony mormolása.