Nijhoff, Martinus : Ad infinitum (Ad infinitum Magyar nyelven)
Ad infinitum (Holland)De dienstmaagd giet van het geslachtelam het bloed de schaal uit. Gij legt naast de haard nieuw hout neer, vrouw, wier schoot mijn stem bewaart. De spiegel blinkt. Het vlees hangt in de vlam.
Diep in het bos huilt een wolvin die baart, en mijn stamvader die de deur inkwam verheft wat hij als welp het nest uitnam en nu een kind is, blank en onbehaard.
Wij staan één ogenblik, hij, ik en 't wicht dat aan zijn schouder leunt, naar dit vertrouwd tafreel te zien: een wit vertrek, vol licht,
vol geur van vlees en pas getimmerd hout, vol kort geluk, telkens opnieuw gesticht, een hofstee op een open plek in 't woud.
1934
|
Ad infinitum (Magyar)A bárányvért kiönti a cseléd, A tükör csillog, húst nyaldos a láng. A kandallóhoz lerakod a fát Nő, ki méhedben hangom neveléd.
Vonyít az erdőn farkasszuka vár Kölykére, s aki az ajtón belép Atyám, kölyköt emel – csupasz fehér – a fészekből, s közben az gyerek már.
Egy perc ott állunk, ő, a nő, meg én; S a nő vállára dől, milyen laza a kép: fehér lakás, körbe a fény,
A hús szaga, a friss fa illata Mind újra gyúrt öröm, erdő ölén Tisztás övezte fészek, a tanya
|