Îmbătrânesc (Román)
Imbătrânesc!... Şi zi cu zi oglinda tot mai neagră-mi pare, Căci zi cu zi în ea zăresc Un rid mai mult, Un por mai mare, Un păr mai sur, Şi-un zâmbet trist, Ironic, Care N-acceptă nici o resemnare... Şi-mi pare rău că mai exist.
Îmbătrânesc!... Şi tinereţea N-am cunoscut-o niciodată. Când cei de vârsta mea Jucau, Cântau Şi se înveseleau, Eu eram mamă, Eram tată, Luptam din greu pentr-o bucată De pâine, Pentru azi şi mâine. Îmbătrânesc!.. Şi ce-i iubirea? Eu n-am ştiut-o niciodată; Că niciodată n-am iubit, Când prea iubit-am fost de-oricare... Ca piatra, piatră-mi rămânea Şi sufletul şi inima La orişice chemare.
Îmbătrânesc!... Şi tot mereu mă-ntreb: La ce mă chinui oare? Ce ceas ferice, Ce zi mare Putea-va fi o sărbătoare Şi pentru mine? Care soare Putea-va timpul nencălzit de nici o rază Să-ncălzească? Ce flacără ar fi în stare S-aprind-o inimă în care Au îngheţat atâtea simţuri D-atâtea ierne grele, rele.
Îmbătrânesc!... Şi zi cu zi oglinda tot mai neagră mi se pare... Căci văd cum sufletu-mi zdrobit Se stinge zi cu zi cum moare... Şi mă întreb: la ce-am trăit? Când n-am făcut decât atât: Să plâng, să plâng, să plâng întruna, Să plâng, să uit şi-apoi să iert. Feltöltő | P. Tóth Irén |
Az idézet forrása | http://poeziisiversuri.com |
|
Öregszem (Magyar)
Öregszem!... S a régi tükröt egyre sötétebbnek látom, Mert nap, mint nap észreveszek Egy tágabb pórust, Egy újabb ráncot, őszebb hajam, Gunyoros, Bús mosolyom - Melynek Nem kell belenyugvásom... És létem merő fájdalom! Öregszem!... S az ifjúságot Még nem is ismerem. Mikor a kortársak Táncoltak, Daloltak És csak mulatoztak, Én voltam anya, Voltam apa, Keserves kenyérért harcoltam Mára és holnapra. Öregszem!... S hogy mi a szerelem? Nem tudom még ma sem. Mert nem bírtam szeretni Ha túlontúl szerettek, S olyan maradt akár a kő A szívem is, a lelkem is - Be senkit nem engedett. Öregszem!... S magamtól kérdezem: Minek e kínlódás? Hol az a boldog óra, Hol az a nap Mely számomra is lehet ünnep, Úgy igazán? Létezik-e Nap Mely kiolvasztja az időt, mit nem értek még Napsugarak? Létezik-e láng, mely felgyújtaná Egy jégszív érzéshalmazát, Mely fagyhaláltól szenvedett Sok hosszú, nehéz télen át. Öregszem!... S a régi tükröt egyre sötétebbnek látom... Mert érzem lelkemet kihunyni, És közeledni a halálom... Kérdezem: minek is élni, Ha nem tehettem semmi mást - Csak sírni, sírni, folyton sírni, Feledni, s megbocsátani.
|