Andersen, Benny (1929–2018) Works   hu da

Biography

Benny Andersen (1929) költő, író és zongorista Koppenhágában született, s középiskolája után először hivatalnokként dolgozott, majd bárzongorista lett s az ötvenes években jazz-együttesével bejárta úgyszólván egész Skandináviát. Első verseskötete, A muzikális angolna (Den musikalske ål) 1960-ban jelent meg, s ezt gyors és folyamatos egymásutánban egész sereg további versgyűjtemény követte, a legfontosabbak: Szoba konyhahasználattal (Kamera med køkenadgang; 1962),  A lelki keménykalap (Den indre bowlerhat; 1964), Arcképcsarnok (Portrætgalleri; 1966), Az utolsó nyögés (Det sidste øh; 1969), Itt, a rezervátumban (Her i reservatet; 1971), Svante dalai (Svantes viser; 1972), Személyes papírok (Personlige papirer; 1974), Mindkét szem közt (Under begge øjne; 1978), Az idő és a gólya (Tiden og storken; 1985), Chagall és skorpiótánc (Chagall og skorpiodans; 1991), Ez a jövés és menés (Denne kommen og gåen; 1993). Költeményeken kívül írt novellákat, színműveket, filmforgatókönyvet, tévéjátékokat, regényt és gyerekkönyveket is. Személyében szuverén költővel van dolgunk, aki a mai dán líra egyik legszínesebb egyénisége, s aki egyúttal népszerűség dolgában is fölülmúlja úgyszólván valamennyi költőtársát. Egy-egy verseskötete 5-10 ezres példányszámokban jelenik meg, de akad olyan is, amelyik végül eléri a 31 ezres példányszámot, ami ugyancsak szokatlan a líra iránt mérsékelt érdeklődést mutató Dániában. Benny Andersen modernista szózsonglőrként indult - és ma elsőszámú társadalomkritikusként tartják számon. Leleményes és nyelvi telitalálatoktól hemzsegő költészete először is egészséges és jóízű humorával tűnik ki. Költészete másrészről nagyon is komoly életfilozófiai magatartás kifejezője. Kissé leegyszerűsítve azt mondhatnánk, hogy központi témái és motívumai a modern ember (a  kisember, a hétköznapok embere) szembesülése, összeütközése a számára érthetetlen, elfogadhatatlan, áttekinthetetlen, vagyis abszurd, azaz képtelen élethelyzetekkel. Jelenetei közt nem ritkák a groteszknek mondhatóak, s nem egy ilyenfajta verse végződik a lemondás, a csalódottság, a becsapottság érzésével. Verseiben az elidegenedést gyakran ironikus felhangokkal mutatja be. Sok alakja („hőse”) kerül szembe embertársaival vagy az élet könyörtelennek látszó adottságaival. Mert alakjai jobbára mindennapi körülmények közt élő mindennapi emberek. Ez az attitűd egyúttal jó alkalmul szolgál a költőnek arra is, hogy szabadon kritizálhassa saját kora társadalmát és annak visszásságait. Nem utolsósorban éppen ennek köszönheti egyedülálló népszerűségét a társadalom úgyszólván minden rétegében. Ugyanakkor a költő nem próbál a kispolgár (s még kevésbé a nyárspolgár) oldalára állni, hanem bátran és leleplező erővel ír az élet banalitásairól, az önsajnálkozásról  és a kényszerképzetek megnyilvánulási formáiról. A karikaturisták és a „hivatásos” humoristák által oly gyakran és szívesen kifigurázott „kisember” azonban sohasem képezi nála a nevetség tárgyát. Helyette a fura és erkölcsileg mindenképpen elítélendő szociális viszonylatokra, ferdeségekre irányítja rá figyelmünket, s úgyszólván mindig sikerül bennünket elgondolkodtatnia. - Költői „formái” (már amennyiben a szabad ritmusokkal kapcsolatosan egyáltalán formákról beszélhetünk) legtöbbnyire játékosak. Költeményei egyúttal tele vannak nyelvi kétértelműségekkel, hangzásbeli és alaki szóegyezésekkel, melyek (amellett, hogy a fordítót nem ritkán szinte reménytelen és megoldhatatlan feladat elé állítják) meglepő, eddig nem sejtett összefüggések felismerésére vezetik rá az olvasót. Egyebek mellett ez a magyarázata annak is, hogy költői életművében miért foglal el olyan fontos helyet a kimondottan gyerekekhez írt sok verse. Hangvétele, tudatosan egyszerű nyelvhasználata és látószöge ezekkel a gyerekversekkel rokonítja az 1973-ban A gyerek, aki folyton öregebb és öregebb lett (Barnet, der blev ældre og ældre) címmel közzétett önéletrajzi visszaemlékezését is. Talán nem is lenne szükséges megemlíteni, hogy ez a műve semmivel sem lett kisebb könyvsiker, mint versgyűjteményei...

(Editor of this page: P. T.)