Biography

Bajcsa András (1911–1985) esszéista, műfordító, Weöres Sándor munkatársa a Pécsi Városi Könyvtárban. 1957 után Ausztriában, majd Franciaországban élt. Felesége, Blaskovich Hanna Weöres unokahúga volt. Bajcsa András aki verseit és fordításait Holler András név alatt publikálta. Ő ugyanaz, aki később, párizsi emigrációjában lefordította Montaigne Esszéit (ennek ’átfésült’ változatát adta ki Pécsett a Jelenkor Kiadó). Bajcsa András egyrészt tagja volt egy laza körnek – a Sorsunk című folyóirat körül képződött meg –, amelyben feltalálhatók voltak Fülep Lajos, Várkonyi Nándor, Tatay Sándor, Kardos Tibor, Weöres Sándor és mások. Bajcsa francia-magyar szakos volt a két világégés között a pécsi Erzsébet Királynő Tudományegyetemen, francia tanszékvezetője pedig nem volt más, mint Birkás Géza prof., aki a lehetőség szerint serkentette a romanisztika iránti behatóbb érdeklődést. Ő adta a kezébe a fiatal Csorba Győzőnek Hélinand de Froi(d)mont cisztercita szerzetes A halál versei című gyűjteményét, amely, ha jól emlékszem, 1939-ben jelent meg, a kötet becsületesen kétnyelvű, ráadásul Holler András illusztrációival (!). Holler-Bajcsa András tényleg megtanult oc nyelven, és munkájának eredménye a Janus Pannonius Társaság kiadványaként Pécsett, 1936-ban megjelent fordításkötet: a Provánszi költők. Igaz, ő nem csak (régi) trubadúrokat fordított, hanem a Félibrige-kör (közel kortárs) költői munkáit is, Mistralt (a Mirèio-t, ezt a 20. század legelején oly kedvelt falusi idillikus kiseposzt, Roumanille-t, Aubanelt. Divatja volt annak, hogy beindult az újprovanszál nyelvű költészet: Frederí (és nem Frédéric!) Mistral szintúgy Nobel-díjas lett, mint a szárd nyelven író Grazia Deledda; mert Európában volt egy kulturális-nyelvi-irodalmi divat, összefoglaló (olasz) nevén a reggionalismo, amely a zárvány-nyelvek, a nemzeti-irodalmi nyelvek alá lesüllyedt dialektális nyelvek (provanszál, szárd, gaël, stb.) divatját vagy kultuszát alapozta meg). Holler-Bajcsa fordításai nem erős fordítások. De úttörő volt e tekintetben, az bizonyos. És jegyezzük meg: a trubadúroknál csak a magas műfajokból fordított: zömmel canso-t (szerelmi vágyéneket), sirventest (szolgáló ének, mert formailag pontosan követ egy adott vágy-éneket, de mindenről szólhat, csak a szerelemről nem; a szép szobalány, aki titkon magára ölti az úrhölgy ruháját).

 http://real.mtak.hu/31470/1/SZIGETI_CSABA_IGEN_ES_NEM_u.pdf

(Editor of this page: P. T.)