The page of Ivanov, Vjacseszlav Ivanovics, Hungarian biography
 |
Biography
Vjacseszlav Ivanovics Ivanov (Moszkva, 1866 - Róma, 1949). A moszkvai egyetemen történelmet és filológiát tanul, majd 1886-1891 között Berlinben antik történelemmel foglalkozik. 1903-ban Párizsban előadásokat tart, amelyek elindítják a Dionüszosz-kultusz majdnem húsz évig tartó tanulmányozását. 1905-ben visszatér Oroszországba, ahol az új művészet elismert teoretikusává válik, 1905-7 között szentpétervári lakásán, híres "tornyában" költőket, filozófusokat, művészeket gyűjt maga köré. Szoros kapcsolatban áll a pétervári Vallási és Filozófiai Társulattal is, és munkatársa több folyóiratnak: Aranygyapjú, Mérleg, Apollón, Új út. 1903-ban Vezérlő csillagok, 1904-ben Áttetszőség című verseskötete jelenik meg. 1905-ben írja Tantalosz című tragédiáját, utána jelennek meg az Erosz (1907), a Cor ardens (1911) és a Gyengéd titok (1912) című verseskötetek. Tipikus poeta doctus. A versek monumentálisak, bennük különböző mítoszok ötvöződnek igen bonyolultan. Míg Balmont, Brjuszov vagy Szologub nyugat felé fordult, Ivanov, akárcsak Blok és Belij, a nemzeti költészet hagyományát akarja folytatni. Abban reménykedik, hogy majd sikerül Dionüszoszt és Krisztust, a nietzscheánus individualizmust és a szolovjovi közösségi elméletet összebékíteni. A versek, különösen a késeiek a kudarcról tanúskodnak, elvesztik a korábbi "bizantinizmus" külsődleges csillogását, meghittebbé, tragikusabbá válnak. Fiatal felesége halála után, 1924-ben engedélyezik külföldre távozását, leányával és kiskorú fiával Olaszországba utazik. Itt szorosan kötődik a katolikus egyházhoz, a páduai egyetem professzora.
(Editor of this page: P. T.)
