Christensen, Inger (1935–2009) Művek   hu da

Életrajz

Inger Christensen (1935-2009) költőnő, írónő és tanárnő. Első verseskötetét Fény (Lys) címmel 1962-ben adta ki, s ezt már 1963-ban követte Fű (Græs) című kötete. Ezek a versei a kései szimbolizmusnak és a lírai modernizmusnak még virágkorát élő költői módszereinek és törekvéseinek heves elutasítását  jelentették. Központi tézise az volt, hogy a költői nyelv legfontosabb feladata egyrészt az, hogy felszabadítsa az embert magát (szociális-társadalmi aspektus), másrészt hogy tudatosítsa az emberi létezés értelmét és formáit (intellektuális aspektus), harmadrészt hogy ezenközben lelkileg gazdagítson bennünket (esztétikai aspektus). Emellett költészetének egészével mintegy tükrözni próbálja kora történelmi-társadalmi aktualitásait és egész ellentmondásosságát. A költészet saját nyelvére fordítva a dolgot: a költőnő azt kívánja megmutatni nekünk, hogy a vers alanya miként szabadulhat meg saját szorongásaitól, miként élheti át és tudatosíthatja magában például az évszakok hordozta ellentéteket (fény és sötétség; éjjel és nappal; fekete és fehér), melyek igen fontos szerepet játszanak lét- és életérzésünkben. Eközben természetes és egyúttal leleplező nyíltsággal nyúl az  őelőtte még jobbára tabuként kezelt témákhoz is, mint például a női szexualitás, az orgazmus, a szülés stb. Úgy véli ugyanis, hogy csak attól tudunk megszabadulni, miről szólni merünk. Nála az ember úgy áll a létben, mint a világegyetem része, életével mutatva az utat az életből a halálba, a fényből a sötétségbe. Ez a keresztényietlennek is nevezhető életfilozófia a Fű című kötetben oly módon is kifejezést nyer, hogy benne az alany, a szubjektum helyét maga a természet veszi át. A kötet egy másik helyén pedig arról szól, hogy valódi találkozás két ember között nem csak nehéz, de úgyszólván lehetetlen is - a szavak mibenléte folytán, mivel azok még az egyes individuum számára is sokban zártak és rejtettek. - Eddigi költői életműve csúcsát kétségkívül az 1969-ben megjelent Az (Det) és az 1981-es Ábécé (Alfabet) című verseskötetek jelentik. Mindkettőt örömujjongással fogadta a kritika, irodalmi robbanásnak nevezve  őket. Mindkettő az úgynevezett szisztéma-költészethez tartozik, vagyis egy bizonyos rendszerbe van belefoglalva, annak alapján felépítve. Az Az például egyfajta új és modern kozmológia: egy nyolc napra beosztott teremtéstörténet, egy olyan teremtési folyamat, amely még mindig nincs lezárva. Hiányzik azonban belőle a Teremtő alakja és fogalma, mert a költőnő itt egy olyan autonóm világot vázol fel, amelyik mintegy önmagát teremti. Az Ábécé, melyet talán helyesebb lenne Betűrendnek fordítani, hiszen nagyrészt az 1200-as években Olaszországban élt Fibonacci matematikus számtani sorára épül. Ennek 3-tól fölfelé mindegyik tagja a megelőző két számtag összegével egyenlő. Ettől elvonatkoztatva a kötetben a verseknek olyan gyűjteményét kapjuk, amelynek darabjai arról szólnak,  ami ténylegesen van. Ezeket aztán alfabetikusan felsorolja. Úgy véli, hogy a matematikában sikerült rálelnie mind a logikára, mind pedig a misztikára, s hogy a matematikai logika új dimenziókat nyújthat a nyelvnek. De bizonyos értelemben matematikai struktúrával találkozunk az 1979-es Áprilisi levél (Brev i april) című kötetében is (gyermekkori élményvilágának könyve), valamint az 1991-es Lepkevölgy (Sommerfugldalen) verseiben. - Különleges versei nem csupán Dániában értek el szokatlan népszerűséget, hanem külföldön is, s költői munkásságát sok dán és nemzetközi irodalmi díjjal jutalmazták. Társadalomfelfogása még leplezetlenebbül jut kifejezésre prózájában, elsősorban az 1964-ben megjelent Örökmozgógépben (Evighedsmaskinen), mely különleges egyvelege az osztálynélküli társadalomról vallott kommunista tanoknak és Szent Ágoston látomásának Isten országáról. Az 1967-es Azorno a művészi alkotómunka folyamatáról szól. 1967-es regényének,  A festett szobának (Det malede værelse) a cselekménye viszont a reneszánszkori Mantuába visz  el bennünket. A kritika véleménye szerint azonban regényeinél sokkal eredetibbek drámai alkotásai és  tévéjátékai. Ezek többnyire az emberi tudat formáiról szólnak s egyfajta egzisztencialista világszemléletet tükröznek.

(Az oldal szerkesztője: P. T.)