Bjørnvig, Thorkild (1918–2004) Works   hu da

Biography

Thorkild Bjørnvig (1918 - 2004) költő, műfordító, irodalomtörténész és kritikus. Egyetemi tanulmányait az århusi egyetemen végezte s 1964-ben doktorált Martin A. Hansenről írt disszertációjával, melynek a Káin oltára (Kains alter) címet adta. 1960-tól tagja a Dán Akadémiának. Rendszeresen közöl kritikákat és tanulmányokat, az utóbbiakból több kötetnyit ki is  adott, közülük a legismertebb az 1960-as A kezdet (Begynnelsen). Lírikusként vezető helyet foglal el a második világháború utáni dán költészetben. Első verseskötete Csillag az oromzat mögött (Stjernen bag gavlen) címmel jelent meg 1947-ben. Későbbi kötetei közül meg kell itt említenünk a következőket: Anubis (1955), Alak és tűz (Figur og ild; 1959), Rezgések (Vibrationer; 1966), A delfin (Delfinen; 1975), Reggeli sötétség (Morgenmørke; 1977), Majomistenek (Abeguder; 1981), A szivárványon át (Gennem regnbuen; 1987), valamint a Nád, víz és hold (Siv, vand og måne; 1993) címűeket. Költészetének két fő pólusa a szerelem és a halál. Az utóbbi különösen  első köteteiben az uralkodó motívum, induló kötete például egy férfi életét mutatja be meghatározó erotikus élményei tükrében. Költészete teljességgel nélkülözi a szentimentalizmust. A zsúfolt képnyelv mellett inkább valamifajta klasszicitás jellemzi, minden modernsége ellenére. Ha benne meghatározó erejű idegen hatásokra akarnánk rámutatni, akkor két nagy németet kellene itt megemlítenünk: Nietzschét és Rilkét. Példájuk nyomán versstílusa könnyeden elbírja még a patetikus elemeket is. Harmadik kötetétől, a Rezgésektől, mind uralkodóbbá válnak lírájában a filozofikus  gondolatok. Bjørnvig egyébként kifejezetten analitikus elme, s legjellemzőbb magatartásformája a szemlélődés. Költészetében végső soron az egzisztencializmus számol le a pszichoanalízissel és a naturalizmussal. Bjørnvignek sajátos a természethez való viszonya is, mivel számára a lényeges nem az érzelmi tényező, hanem a korrespondencia-élmény. Ezzel függ össze az is, hogy az 1970-es évek derekától bizonyos változást észlelhetünk költészetében, elsősorban tematikailag: A delfin, valamint a Majomistenek versei abban térnek el jelentősen egyéb, főleg korábbi gyűjteményeitől, hogy bennük szinte kizárólag az emberi környezettel, környezetvédelemmel és környezetszennyezéssel foglalkozik, több oldalról közelítve meg ezt a problematikát s mindig erőteljes szolidaritást vállalva a természettel, vagy ahogy ő mondja: az egész teremtett világgal, - az esztelen méretű emberi pusztítás ellenében. Argumentálása humanisztikus jellegű, tehát nem politikai; végső konzekvenciájában azonban valamifajta „ökológia szocializmus”-elmélethez vezet. Legkésőbbi verseitől azonban nem idegen az a fajta természetélmény sem,  amelyet sokan, főképpen azok, akik nem ismerik környezet- és természetvédelemmel kapcsolatos líráját, esetleg régimódinak neveznének. Életműve fontos részét képezik visszaemlékezései is, melyek több kötetben jelentek meg. Közülük kétségkívül a legérdekesebb a Karen Blixenhez fűződő barátságát ábrázoló Az egyezség (Pagten; 1974), mely tizenkét évvel Blixen halála után jelent meg. 1948-50 között szerkesztője és kiadója volt a meghatározó jellegű központi irodalmi folyóiratnak, a Hereticának.

(Editor of this page: P. T.)