Becher, Johannes R.: Sonnenblumen-Sonett

Sonnenblume: goldenes Überfließen
Eines Kelchs, gefüllt mit Sonnenlicht,
Und der Garten neigt sich vor dem Riesen
Mit dem sonnenähnlichen Gesicht,
 
Und auch du, in deinem Lichtvergießen,
Neigst dich, denn dein Licht hat ein Gewicht,
Du, die Blume ohne Augenschließen,
Nur dem Leuchten dienend, rund und schlicht.
 
Alle Blumen aber freuen sich,
Daß die Sonne auch im Dunkel lacht.
Ein glückhaftes In-die-Sonne-Schaun.
 
In der Sonne goldner Schwesterntracht
Und uns winkend übern Gartenzaun,
Strahlt die Sonnenblume, schwesterlich.

Napraforgó! Csordulásig telve
fénnyel, mit kelyhedbe tölt a nyár,
és nap-arcod előtt vetekedve
egész kertünk hajbókolva vár.
 
S mert a te fényednek is van terhe,
meghajolsz, míg lángod szerteszáll,
nem húnyod szemed egyetlen percre,
szerény szolgáló vagy, szép virág.
 
Minden virág örvend teneked,
mert napfényed éjjel is ragyog.
Aki rád tekint, a napba lát,
 
az ő fényruháját hordozod,
arany köntöst, és a kerten át
benned hugocskája integet.