Hauff, Wilhelm: A lovas reggeli éneke (Reiters Morgengesang in Hungarian)

Morgenrot,

Leuchtest mir zum frühen Tod?

Bald wird die Trompete blasen,

Dann muss ich mein Leben lassen,

Ich und mancher Kamerad.

Kaum gedacht,

War der Lust ein End gemacht!

Gestern noch auf stolzen Rossen,

Heute durch die Brust geschossen,

Morgen in das kühle Grab.

Ach, wie bald

Schwindet Schönheit und Gestalt!

Tust du stolz mit deinen Wangen,

Die wie Milch und Purpur prangen?

Ach, die Rosen welken all!

Darum still

Füg ich mich, wie Gott es will.

Nun, so will ich wacker streiten,

Und sollt ich den Tod erleiden,

Stirbt ein braver Reitersmann.

Rőt sugár,

halálomra égsz-e már?

Csakhamar kürtök recsegnek,

vége ifjú életemnek,

és jó társaimnak is.

Így esett,

a vígságnak vége lett.

Tegnap még büszkén nyeregben,

golyó járja át ma keblem,

holnap a hűs sír fogad.

Mily tünő:

szépség, délcegség, erő

Ég a büszkeség szivedben:

orcád tej és bíbor egyben...

Ó, a rózsák szirma hull!

Igy tehát

tedd Isten akaratát!

Ezért harcolok vitézül,

és ha napom elsötétül,

mint hős lovas, úgy halok.