Heine, Heinrich: A Lore-Ley (Loreley in Hungarian)

Ich weiß nicht, was soll es bedeuten,
Daß ich so traurig bin;
Ein Märchen aus alten Zeiten,
Das kommt mir nicht aus dem Sinn.
 
Die Luft ist kühl und es dunkelt,
Und ruhig fließt der Rhein;
Der Gipfel des Berges funkelt
Im Abendsonnenschein.
 
Die schönste Jungfrau sitzet
Dort oben wunderbar,
Ihr goldnes Geschmeide blitzet,
Sie kämmt ihr goldnes Haar.
 
Sie kämmt es mit goldnem Kamme,
Und singt ein Lied dabey;
Das hat eine wundersame,
Gewaltige Melodey.
 
Den Schiffer, im kleinen Schiffe,
Ergreift es mit wildem Weh;
Er schaut nicht die Felsenriffe,
Er schaut nur hinauf in die Höh'.
 
Ich glaube, die Wellen verschlingen
Am Ende Schiffer und Kahn;
Und das hat mit ihrem Singen
Die Loreley getan.

Nem tudom mit kell, hogy jelentsen,
mi az ami gyötör;
egy régi mese sehogy sem,
nem megy ki a fejemből.
 
Hűvös este üdvözöl, a
Rajna folyik szépen;
's a hegycsúcs ott tündököl, a
lemenő napfényben.
 
Legszebb szűzleány ül ott
ott fenn, ő oly csodás,
a színarany ékszere csillog
fésülve arany haját.
 
Fésülködik arany fésűvel
halkan egy dalt dalol;
csodálatosan énekel,
egy mennyei dallamot.
 
Kis hajójában a hajóst
vad fájdalomtól fogva;
egy sziklaszirtet sem lát most,
csak a fenti látvány foglya.
 
Hullámokban elmerül, vélem
a hajós és az uszály;
és mind ezt az énekével:
Ő tette, Lore-Ley.