Klemm, Wilhelm: Az én korom (Meine Zeit in Hungarian)

Gesang und Riesenstädte, Traumlawinen,
Verblaßte Länder, Pole ohne Ruhm,
Die sündigen Weiber, Not und Heldentum,
Gespensterbrauen, Sturm auf Eisenschienen.
 
In Wolkenfetzen trommeln die Propeller.
Völker zerfließen. Bücher werden Hexen.
Die Seele schrumpft zu winzigen Komplexen.
Tot ist die Kunst. Die Stunden kreisen schneller.
 
O meine Zeit! So namenlos zerrissen,
So ohne Stern, so daseinsarm im Wissen
Wie du, will keine, keine mir erscheinen.
 
Noch hob ihr Haupt so hoch niemals die Sphinx!
Du aber sieht am Wege rechts und links
Furchtlos vor Qual des Wahnsinns Abgrund weinen!

Dal s metropólisz, álmok lavinája,
fakult tájak, dicstelen pólusok,
a bűnös nők, szükség és virtusok,
kisértet-tánc, vihar rengette pálya.
 
Légcsavar dobol távol fellegekben.
Népek szétfolynak. Könyv megbűvöl orvul.
Csepp komplexummá sorvadoz a lélek.
Holt művészet. Az órák röpte gyorsul.
 
Ó, én korom! Íly szörnyen tépve-verten,
csillag híján, tudásban élhetetlen,
miként te, egy sem, egy sem áll elémbe.
 
Fejét a Szfinx így föl nem szegte még!
Ám te az út két szélén látod épp,
mint sír a téboly mélye, kínt se félve!