Klemm, Wilhelm: Schlacht an der Marne

Langsam beginnen die Steine sich zu bewegen und zu reden.
Die Gräser erstarren zu grünem Metall. Die Wälder,
Niedrige, dichte Verstecke, fressen ferne Kolonnen.
Der Himmel, das kalkweiße Geheimnis, droht zu bersten.
 
Zwei kolossale Stunden rollen sich auf zu Minuten.
Der leere Horizont bläht sich empor.
Mein Herz ist so groß wie Deutschland und Frankreich zusammen,
Durchbohrt von allen Geschossen der Welt.
 
Die Batterie erhebt ihre Löwenstimme
Sechsmal hinaus in das Land. Die Granaten heulen.
Stille. In der Ferne brodelt das Feuer der Infanterie,
Tagelang, wochenlang.

Lassan moccanni és beszélni kezd a kő is.
A fű zöld fémmé merevül. Az erdők,
alacsony, szoros rejtekek, messzi zászlóaljat falnak.
Az ég, a mészfehér titok, repedni készül.
 
Két roppant óra percekké göngyölődik.
Felfuvódik a puszta szemhatár.
Szivem oly nagy, mint Némethon s Frankhon együtt,
átjárta a világ minden lövedéke.
 
Az üteg hat ízben küldi a tájra
oroszlánhangját. Víjjog a gránát.
Csend. Távol a gyalogság tüze forr,
Naphosszat, héthosszat.