1
Ugyan mitől félhetnénk? Mi szükségünk lenne Rád? Házaink a felhőket karcolják: magasabbak, mint Babilon tornyai. Hatalmas városaink fala: erősebb, mint Jerikó falai. Lehetőségeink korlátlanok. Határtalan a szabadságunk. Kigúnyoljuk az erőtleneket.
Te azonban azt mondod: Boldogok a lelki szegények.
Övék a mennyeknek országa.
2
Felosztottuk az országokat és tengereket. Nyitva áll előttünk az út a csillagokig. Az erős előtt szabad az út. A tétovázó ki van szolgáltatva kacajunknak. Porba tiporjuk azt, aki nem követ minket. Szívünket felvértezzük a bánat ellen.
Te azonban azt mondod: Boldogok, akik sírnak.
Ők megvigasztaltatnak.
3
Te adtad kezünkbe a földet: halakat, madarakat, barmokat és minden állatot. Nézd: teremtményeidet mint szabad prédát emésztjük fel. A halak meghalnak a folyókban. A madarak légszomjtól fuldokolnak a levegőben. Elhull a barom a mezőkön. Szemétdombbá változtatjuk a kerted. Szántófölded sivataggá.
Te azonban azt mondod: Boldogok a szelídek.
Ők örökségül bírják a földet.
4
Ki mérheti össze erejét mivelünk?
Nagy a piac feletti hatalmunk: életről és halálról egyetlen tollvonással döntünk. Üzletelünk felebarátunk szükségletével: ércpénzzé változtatjuk könnyeit. Hullákon gázolunk át, ha ezt kívánja a haszon. Testvérünket egy kanál vízben is megfojtjuk, hogy előnyhöz jussunk. Elhallgattatjuk azt, aki igazságért kiált.
Te azonban azt mondod: Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot.
Ők megelégíttetnek.
5
Miért keresünk Téged a csillagokon túl? Nem vagy minden napon mivelünk? Nem cselekedtük meg Veled azt, amit a legkisebbel a mi atyánkfiai közül? Miért ragaszkodunk foggal-körömmel tulajdonunkhoz? Gazdagon terített asztalnál elfeledjük az éhezőket. Haszontalan szájak az öregek és betegek.
Te azonban azt mondod: Boldogok az irgalmasok.
Ők irgalmasságot nyernek.
6
Miért különülünk el: családi körbe, egyházi körbe? Miért zárjuk magunkat népünk határaiba, bőrünk színébe? Hazugságokat és falakat építünk fel magunk közé. Minden idegen gyanús számunkra. Aki másképp gondolkodik, attól borzadunk. Tömegsírt csinálunk szívünkből.
Te azonban azt mondod: Boldogok, akiknek szívük tiszta.
Ők meglátják az Istent.
7
Te vagy a világosság és az élet. Minket azonban vakság sújt és halált tervezünk. Páncélkocsikba és bombázókba vetjük bizalmunkat. Félelem és rémület a mi reménységünk. Jogosnak tartjuk a jogtalanságot és erőszakot.
Te azonban azt mondod: Boldogok a békességre igyekezők.
Ők az Isten fiainak mondatnak.
8
Miért fordítjuk el szemeinket a fájdalomtól? Miért nem emeljük fel szavunkat a jogtalanság ellen, bárhol történjen is az? Füleink süketek a meggyötörtek kiáltásaira. Betelünk a kenyérrel, ami testvéreinknek hiányzik. Szívünket bezárjuk azok előtt, akiket az igazságért üldöznek.
Te azonban azt mondod: Boldogok, akik háborúságot szenvednek az igazságért.
Övék a mennyeknek országa.