Wolkenstein, Oswald von: E csitri lánytól ugyan… (Mein bül laisst mir gesellschafft zwar in Hungarian)

Mein bül laisst mir gesellschafft zwar,

recht als die monat tünt dem jar.

von ersten jenner ich nicht spar,

der mich dick keltet und erfröret.

Zu jedem hat si sich verphlicht

mit müt und ouch mit angesicht.

der hornung lat michs liegen nicht,

des freud der winter hat erstöret.

Si macht mich siech dick, offt gesund,

mit lieb und laid zu manger stund,

das macht der merz, der irs tüt kund,

als ich von ärzten han gehöret.

Gelück ist güt für ungevell,

wann ich wen, ich sei güt gesell,

so tüt si gleich als der abrell,

halb hie und dort ist si betoret.

Zwar si ist hübsch und wolgetan,

das erbt si von dem maien an,

des gelückes ich ir zeittlich gan,

darnach und si mich freuen tüt.

Ir har, ir mund, ir wenglin vein,

ir öglin, klar als der rubein,

dem geit der junius liechten schein,

mit seiner krafft in hübschem plüt.

Der julius hat seinen fleiss

gelegt auf ir brüstlin weiss,

ir ermlin blanck, ir hendlin gleiss

recht als das silber in der glüt.

Si ist ain waideliche diern,

gedrät sinbel recht als die biern,

die uns der augst kan fürher ziern,

mit luft und ouch mit güttern müt.

Si tüt geleich dem september,

der ist ain tail ouch mit gever,

dorumb das er macht lass und swer

die leut an müt und ouch an macht.

Des bin ich worden von ir inn,

das si mich lat aufs irem sinn.

ich hoff, der october mir pring

gelück, als er vor offt hat bracht

Wol in das haus, als du ouch mir,

mein herze vol, damit mein gier

erfüllet werd von irer zier.

der november ist wol besacht

Mit mangerlai, des man sich nert,

sid si hat jeder zeit ain geferrt,

so wirt mir klain von ir beschert.

kalt ist december tag und nacht.

E csitri lánytól ugyan mit kapok?

Olyan, mint a tizenkét hónapok!

Kezdetben lehet hideg és fagyott,

Mit se félek – ez a január!

A hó múltán engedni kezd a fagy,

Gondol velem, rám pillant olvatag,

A gyors örömtől óva int az agy:

Még tart a tél, a február!

Virítok, s kedvem máris morc, beteg,

Szerelmem fűt és láztól szenvedek,

Az orvosok csupán legyintenek:

A március még meg nem árt!

Csak nyűg vagyok, vagy drága, jó barát?

Kérdezd a holdnak túlsó oldalát!

Ez április bolondja odalát,

Míg föl-le, mint a kerge, jár!

Kibomló szépség, csábító alak,

Akin májusi napsugár a lakk,

Magaménak csak úgy óhajtalak,

Ha téged szintén vonz e juss.

A haj, az ajk, az arc: mind műremek.

Rubinnál tisztább, szebb fényű szemek,

Tüzükben vágyaim úgy fürdenek,

Mint rózsákban a június.

Milyen forrón, milyen buján ledér

A kéz, a kar, a mell, a szűz-fehér!

Kezedért, karodért, szűz melledért

Nyúlok mohón, vad július!

Ha gyümölcshúsra éhez bús husom,

Te körte-tested vágyja gusztusom,

E pompás, nehéz augusztuson

Nevess, etess, vérembe juss!

Aztán a fény már nem oly áradó,

De lassú, lomha, könnyen fáradó,

Bágyadt, sápadt, opálos már, fakó

És mélabús: szeptemberi.

És félni kezdek: szívéből kivet,

Elhervadt csókot felejtés követ…

Csak azt remélem: a hajdanvolt hevet

Októberem tán felleli.

És lám, ragyog megint: a láza új,

Hogy melegedni biztos házba bújt,

Csordultig tölt és újabb nászra gyújt –

Gazdag, szép nász: novemberi.

Ölelném még – egyszerre nincs velem,

Elengedett, köddé lett hirtelen.

A zord december máris itt terem:

Éjem-napom nem emberi.