Borges, Jorge Luis: La noche que en el sur lo velaron
La noche que en el sur lo velaron (Spanish)A Letizia Álvarez de Toledo ¿Y el muerto, el increíble?
|
Egy átvirrasztott éjszaka délen (Hungarian) Leticia Álvarez de Toledónak Valakinek a halálakor - rejtély melynek nevét tudom de létezését meg nem foghatom - egy hajnalig tárva-nyitva álló ház a Délen, egy ismeretlen ház melyet már sosem láthatok viszont, de mely virrasztó fényeivel az álom e kései óráin rám vár ezen az estén, rossz éjszakáktól nyűtt falainak aprólékosan valóságos részleteivel. Ezen a halálterhes órán bandukolok az elemien emlékszerű kis utcákon, ezen az áradó éji időn, ahol életnek semmi hallható jele, csak egy-két környékbeli alak a kihúnyt kocsma előtt, s egy kósza fütty, mintha egyedül volna a világon. Várakozásteli lassú léptekkel érek a sarokra s a házhoz és a tiszta ajtóhoz amit keresek, komorságot erőltető arccal fogadnak a szüleimmel egyívású népek, de most ugyanaz a tisztünk az udvarra néző tisztaszobában, míg az éj hatalma az udvart összemossa az éjjel, és közömbös dolgokról beszélgetünk, mivel a tény megfellebbezhetetlen, s a tükörből levert argentin arcunk néz vissza, míg a közösen fogyasztott maté-teával töltjük az üres időt. Meghatnak ezek az apró bölcsességek amiket bármi veszteség kivált - néhány megszokott könyvé, egy kulcsé vagy egy testé, a többi közt -. Tudom, minden, bármily komor kiváltság csodaszámba megy, s kiváltképp ez, hogy részt vehetek e virrasztáson, körülülve őt, aki mit se tud erről: a Halottat, hogy elkísérjük és vigyázzuk halála ez első éjszakáján. (A virrasztástól elnyűttek az arcok; szemünk, mint egy Jézus, haldoklik a magasban.) És a halott, a hihetetlen? Lénye a tőle oly különböző virágok alatt, s halotti vendégszeretete hosszantartó emlékkel ajándékoz meg az időben, és tanulságos, déli kis utcákkal, hogy lassan kiérdemeljük őket, sötét szellőkkel a változó homlokzatokon s az éjszakával, mely felold a legfőbb szorongás, a valóság burjánzása alól.
|