Gyalogutakon csikorog a hó.
Az imént kondultak meg a harangok:
hangjuk zeng az áhítatosra dermedt
folyó felett s áttetsző ágain a fáknak.
Mindez köröskörül
s a fedett kapualjak fenyőszaga
olyan átkozottul patriárkális hangulatot áraszt,
hogy még jómagam is,
aki istentelennek születtem
s keresztvíz nem érintette fejem: nem sok hiányzik,
hogy egy üveg Benediktust dugjak belső zsebembe.
S mehetnékem támad: látni az újszülöttet,
benyitni Máriához:
Adj Isten, Mária!
Ej, milyen szép dundi fiúcska
Jézus Krisztus
szép név.
És reméled:
nagy ember lesz belőle,
az összes többiek vezetője és megváltója.
Az én anyám
a Paul-Eerik
nevet adta nekem
és biztosan ő is
ugyanazt remélte.