Breton, André: Toujours pour la première fois
Toujours pour la première fois (French)Toujours pour la première fois C’est à peine si je te connais de vue Tu rentres à telle heure de la nuit dans une maison oblique à ma fenêtre Maison tout imaginaire C’est là que d’une seconde à l’autre Dans le noir intact Je m’attends à ce que se produise une fois de plus la déchirure fascinante La déchirure unique De la façade et se mon cœur Plus je m’approche de toi En réalité Plue la clé chante à la porte de la chambre inconnue Où tu m’apparais seule Tu es d’abord tout entière fondue dans le brillant L’angle fugitif d’un rideau C’est un champ de jasmin que j’ai contemplé à l’aube sur une route des environs de Grasse Avec ses cueilleuses en diagonale Derrière elles l’aile sombre tombante des plants dégarnis Devant elles l’équerre de l’éblouissant Le rideau invisiblement soulevé Rentrent en tumulte toutes les fleurs C’est toi aux prises avec cette heure trop longue jamais assez trouble jusqu’au sommeil Toi comme si tu pouvais être La même à cela près que je ne te rencontrerai peut-être jamais Tu fais semblant de ne pas savoir que je t’observe Merveilleusement je ne suis plus sûr que tu le sais Ton désœuvrement m’emplit lex yeux de larmes Une nuée d’interprétations entoure chacun de tes gestes C’est une chasse à la miellée Il y a des rocking-chairs sur un pont il y a des branchages qui risquent de t’égratingner dans la forét Il y a dans une vitrine run Notre-Dame-de-Lorette Deux belles jambes croisées prises dans de hauts bas Qui sévasent au centre d’un grand trèfle blanc Il y a une échelle de soie déroulée sur le lierre Il y a Qu’à me pencher sue le précipice et de ton absence J’ai trouvé le secret De t’aimer Toujours pour le première fois
|
Mindig mintha első alkalommal (Hungarian)Mindig mintha első alkalommal Alig ismerlek látásból téged Az éj bizonyos órájában visszatérsz az ablakomhoz ferdén álló házba Teljesen képzeletbeli az a ház Egyik pillanatról a másikra ott A sértetlen sötétben Arra várok hogy bekövetkezik ismét az elbűvölő hasadás Páratlan hasadása A homlokzatnak és a szivemnek Minél jobban közeledem hozzád A valóságban A kulcs annál jobban énekel az ismeretlen szoba ajtajában Ahol egyedül jelensz meg nekem Először teljesen olvadt vagy a ragyogásban Függöny menekülő angyala Jázminföldet láttam hajnalban az úton Grasse környékén Rajta átlós irányú sorban haladtak a jázminszedő asszonyok Mögöttük a lefosztott növények leomló komor szárnya Előttük az elkápráztató szöglete A függöny láthatatlanul fölemelkedik Rendezetlenül bezúdul az összes virág Te vagy az viaskodva e túl hosszú az alvásig sosem eléggé borús órával Mintha ugyanaz lehetnél Attól eltekintve most hogy talán sohasem találkozom veled Úgy teszel mintha nem tudnád szemmel tartalak S oly csodálatosan nem is vagyok már biztos abban hogy tudod Henyélésedtől szemem könnybe lábad Halom magyarázat burkolja körül minden mozdulatod Vadászat ez a mézharmatért Vannak hintaszékek egy hídon vannak gallyak melyek téged próbálnak megkarcolni az erdőn A Notre-Dame-de-Lorette utcában egy kirakatban Van két keresztbe rakott hosszú harisnyába bújtatott szép női láb S szétnyílnak azok egy nagy fehér lóhere közepén Van egy selyemlétra a repkényen kiterítve Van Hogy jelenléted és hiányod reménytelen egyesülésének Szakadéka fölé hajolhatok Fölfedezem a titkát Hogy úgy szeresselek Mindig mintha az első alkalommal.
|