Les Limbes (French)
Comme un vain rêve du matin,
Un parfum vague, un bruit lointain,
C’est je ne sais quoi d’incertain
Que cet empire ;
Lieux qu’à peine vient éclairer
Un jour qui, sans rien colorer,
À chaque instant près d’expirer,
Jamais n’expire.
Partout cette demi-clarté
Dont la morne tranquillité
Suit un crépuscule d’été,
Ou de l’aurore,
Fait pressentir que le retour
Va poindre au céleste séjour,
Quand la nuit n’est plus, quand le jour
N’est pas encore !
Ce ciel terne, où manque un soleil,
N’est jamais bleu, jamais vermeil ;
Jamais brisé, dans ce sommeil
De la nature,
N’agita d’un frémissement
La torpeur de ce lac dormant,
Dont l’eau n’a point de mouvement,
Point de murmure.
L’air n’entr’ouvre sous sa tiédeur
Que fleurs qui, presque sans odeur,
Comme les lis ont la candeur
De l’innocence ;
Sur leur sein pâle et sans reflets
Languissent des oiseaux muets :
Dans le ciel, l’onde et les forêts,
Tout est silence.
Loin de Dieu, là, sont renfermés
Les milliers d’êtres tant aimés,
Qu’en ces bosquets inanimés
La tombe envoie.
Le calme d’un vague loisir,
Sans regret comme sans désir,
Sans peine comme sans plaisir,
C’est là leur joie.
Là, ni veille ni lendemain !
Ils n’ont sur un bonheur prochain,
Sur celui qu’on rappelle en vain,
Rien à se dire.
Leurs sanglots ne troublent jamais
De l’air l’inaltérable paix ;
Mais aussi leur rire jamais
N’est qu’un sourire.
Sur leurs doux traits que de pâleur !
Adieu cette fraîche couleur
Qui de baiser leur joue en fleur
Donnait l’envie !
De leurs yeux, qui charment d’abord,
Mais dont aucun éclair ne sort,
Le morne éclat n’est pas la mort,
N’est pas la vie.
Rien de bruyant, rien d’agité
Dans leur triste félicité !
Ils se couronnent sans gaîté
De fleurs nouvelles.
Ils se parlent, mais c’est tout bas ;
Ils marchent, mais c’est pas à pas ;
Ils volent, mais on n’entend pas
Battre leurs ailes. Uploaded by | Efraim Israel |
Publisher | Odege-Presse |
Source of the quotation | Maurice Toesca: Le Chant Romantique |
Bookpage (from–to) | 51-52 |
Publication date | 1967 |
|
A limbusok (Hungarian)
Mint üres álom, reggeli, Szagtalan szag, nesz, távoli, El-eltűnő, híg valami Ez a vidék; Egy hely, hol csak kínnal terem Egy sápadt fény és színtelen, Mint rossz tűz gyengül szűntelen, El nem, nem ég. Rossz félhomály mindenfele, És komor nyugalma vele, Mint nyári est utószele Vagy hajnalé, Mely sugallja, hogy visszajön, Hogy pirkadni fog odafönn, Ha éj már nem jön, s fényözön Még nem, felé! E sápadt ég – nincs nap se fenn – Nem kék, nem bíbor sohasem, Álom ül a természeten Szellő se jő, Hogy borzolnák lágy lég-kezek A bénán alvó tóvizet, Melyen süket a pisszenet Akár a kő. Ha langyos szellő fut alant, Nyit virágot, de szagtalant, Liliomot, mely nem fogant Meddő virág; Szirmain a visszfény hamis, Ott gubbaszt a néma haris; Erdőn, vizen, az égen is Mély némaság. Istentől messze, rabok ott Szeretett emberalakok, Kiket ideirányitott A sír, a mély. Céltalan nemcselekedet Megbánás és vágyak helyett, Nincs fájdalom, nincs élvezet: Ez ott a kéj. Nincs tegnap, nincs holnap, se ma! Nincs ábrándja, álma, szava, Reménye, mit elmondana Az ottlakó. Zokogás nem zavarja meg Az egybeömlő csendeket, Ami ajkon olykor nevet: Mosoly, fakó. Szelíd orcákon nincs soha Hamvasságnak, pírnak nyoma, Hogy egy csókot nyomni oda Támadna vágy. Elbűvölő kívül a szem, De nincs fény, mi villanna benn, Nem a halálnak ágya, nem, S nem élet-ágy. Nem érheti zaj, rezzenet Letargikus békéjüket, Virág borítja fejüket, De nem vidám; Szólnak, de suttog mindegyik, Járnak, de lassúk lépteik, Szállnak, de hang nem hallatik Röptük nyomán.
Limbusok: 1. a katolikus teológia szerint a Pokol Tornáca, a meg nem keresztelt ártatlan gyermekek és a kereszténység előtt élt igazak lelkeinek ideiglenes tartózkodóhelye: a pokolra nem szolgáltak rá, de a egyelőre a mennyországba sem juthattak be a kereszténység megváltójának közbenjárása nélkül. 2. átmeneti, meghatározhatatlan, ködgomolyszerű, se-ide-se-oda hely vagy állapot. (V.ö. Coleridge: Limbo - http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Coleridge%2C_Samuel_Taylor-1772/Limbo/hu/57349-A_Pokol_Torn%C3%A1c%C3%A1n ) Prozódiai szempontból a fordítás, a Sully Prudhomme A naplemente c. verse alatt (http://www.magyarulbabelben.net/works/fr-hu/Prudhomme%2C_Sully-1839) kifejtett meggondolások ellenére, hagyományos, szabályos jambikus fordítás – mert eme vers hangulatának és viszonylag nehezen fordítható voltának ez jobban megfelel –, csupán annyi eltéréssel, hogy a francia nőrímnek, amely egyszótagos, nem magyar nőrím felel meg, mert az kétszótagos, hanem hímrím. Hogy mégis legyen valami különbség a fordításban is két rímfajta között, a rövid sorokban, tehát ott, ahol az eredetiben nőrím áll, a fordításban a rím hosszú magánhangzót tartalmaz, máshol kizárólag rövidet.
|