Vivien, Renée: A szerelmes ellenséghez (À l’ennemie aimée in Hungarian)

Tes mains ont saccagé mes trésors les plus rares,
Et mon cœur est captif entre tes mains barbares.

Tu secouas au vent du nord tes longs cheveux
Et j’ai dit aussitôt : Je veux ce que tu veux.

Mais je te hais pourtant d’être ainsi ton domaine,
Ta serve… Mais je sens que ma révolte est vaine.

Je te hais cependant d’avoir subi tes lois,
D’avoir senti mon cœur près de ton cœur sournois…

Et parfois je regrette, en cette splendeur rare
Qu’est pour moi ton amour, la liberté barbare…

Kezed rabolva dúlt legdrágább kincseimben
S barbár kezed között raboskodik ma szívem

Megráztad nagy hajad észak szelén, s legott 
Szóltam: Úgy akarom, ahogy te akarod.

Habár gyűlöllek én, tulajdonod, rabszolga,
Lázadnom ellened, érzem, hiába volna.

Mégis gyűlöllek én, hódolván is neked,
S rút szívedhez közel tudván a szívemet…

S szerelmed fényfinom pompáján visszavágyom 
Siratva néhanap, nyers, barbár szabadságom.