Farkas Árpád: Baladă mică (Balladácska in Romanian)

Havasi szép, fehér alkony,
szürkülödő gyermekasszony
szoknyáján kuporgó
csibe-csillagok.
Felsüt a hold, átvilágít
kicsi ingén, idelátszik:
kilenc gyémánt veseköve
felragyog.

Jobbra hajlik: kökényágra.
Balra hajlik: zuhanásba,
temető a férfi ágya
már neki.

Õ szüli a csillagokat,
makk héjából bölcsőt farag,
s rengeti.

Érte esők esedeznek,
lombos erdők fenyvesednek,
nincsen álma, nincs hazája,
csak ez a kis balladácska.

Amurg alb, frumos, de munte,
pe fusta mamei june,
cărunte, ghemuind,
steluțe multe.
Răsărind, lucește luna
prin cămașă, vor lumina:
nouă pietre-momuc,
mărunte.

La dreapta s-apleacă: pe porumbar.
La stânga s-apleacă: în prăbușire,
patul conjugal, deja, cimitir e,
pentru ea.

Ea va naște stelele,
din ghindă sculptând leagăn,
și îl mișcă.

Pentru ea ploi se roagă,
păduri cu brazi se-nalță,
n-are vis, n-are țară,
doar această baladă.