Gergely Ágnes: Sign on my door jamb (Ajtófélfámon jel vagy in English)

Apám emlékére

Nincsenek emlékeim,

és ha vannak sem őrzöm őket.

Sohasem koslatom a temetőket,

nem rendít meg a szerves kémia.

De néha, így november táján,

ha köd van és a nyirkos ablakok

mögött levegő után kapkodok

– testednek hollétéről mit se tudván –

a vegetatív emlékezés útján

fel-felszivárog egy mozdulatod.

Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között

termosz forog és rossz konzervnyitó,

zsebkés és tátott szájú hátizsák,

meleg alsónemű és imakönyv,

s a súlytalan teher alatt a hátad

ropogva eszmél rá, hogy bírja még.

Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jól öltözött csavargó,

sohase mész, csak indulsz,

nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen,

visszajövök, hamar, bólintod, mutatod

– másnap lett volna a születésnapod –

és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép,

és integetsz – hogy integetsz!

Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál;

a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács,

a lucskos út, a végelgyengülés, a fűzabálás

vak képzelés csak mind, elmeszülemény,

hiszen hazudtam, látni szoktalak,

a novemberi fojtó ég alatt

velem indulsz, lélegzel, könnyeid

az én torkomat szorítják, és én hagyom,

s ott fönn, ahol nincs keresnivalója,

az a szádból kiütött, vékonyka Memphis cigaretta

átégeti a bőrt egy csillagon.

1963

In memoriam my father

I do not cherish memories

and even those I hold I do not safeguard.

I do not seek forgotten graveyards.

Organic chemistry does not move me.

Yet, at times like this, towards November

as fog-damped windows seal this room

and I gasp for air and relief, I am surprised

-- not knowing where your body lies --

when I'm confronted by your odd gestures

arising through the waters of my mind.

I feel your long and nervous fingers as they

arrange a Thermos flask and a pocket knife

with an old can opener in the gaping knapsack,

and also warm underclothes and a prayer-book

and under the weightless load you still can carry

I share the creaking surprise of your back.

I sense your departure. Elegant tramp, you set out,

you'd never leave the house, you only set out,

and look back laughing, aged just 38 years,

and you nod and you gesture, I'll soon be back

-- your birthday should have been the next day --

though you whimper inwards like a Mednyánszky portrait

and you wave -- and how and how you wave!

Sign on my doorjamb, you've remained:

and Ferdinand Bridge, the sludgy march, the bars,

the fatal empty weakness, the gorging of grass --

forget these freak inventions of the mind.

For I have lied: I see you often

beneath the stifling, low November sky...

You're setting out with me, breathing within me.

I'm letting your tears go dribbling down my throat

and above, where it has no business, that thin

Memphis cigarette... struck from your mouth

is burning through the skin of a star.