György Eszter: Egy elkallódott irat

Mindent beleadni, a semmiért.

Végtére is könnyed tüdérmese, hát ennyit ért.

Olyan fennkölt, törékeny, szívfacsaró, de ügyes,

Rímtelen költészet ez, nem pedig tüzes,

Amit csodálsz, és szeretsz; oly mesés,

amitől aztán torkodnak szegezed a kést.

Aggasztó a csend, a sok félreértés.

Az állhatatos törekvés részletkérdés.

Egyszerű beszámoló ez, nem elbeszélés.

Tűnékeny emlékek és elfeledett álmok,

de ki vagyok, hogy nekem adjanak számot?

Állhatatos türelem, s megannyi őrlődés,

Valóság és áttűnő látszatok, aljasak;

Ez nem más, mint a Tapasztalat.

Egy hullócsillag élete, pillanatnyi, és felettébb érdekes,

de nem meggyőző s tán említésre sem érdemes.

Nem szemrehányás ez, se nem alázatos kérés,

S messze sem egy tolakodó kérdés.

Ez maga a Tudás, a Tapasztalat gyümölcse,

Egy egyszerű és hálás vers, a keserűség szülöttje.

Csupán egy irat az egykori szépség emlékére,

Nagy szavak és gőg nélkül, már megbékélve.