Április a régi parkban (Hungarian)
Ott mennek. Nem sietnek ők.
Gyorsítok. Mindíg messze vannak.
Tudom már nem találkozunk.
Hiába futsz, mondom magamnak.
Tudom ott messze mi megyünk,
ott megyünk együtt kéz a kézben,
földig-ágú fenyők között,
tömör, sötét, kúpsor közében.
Kanyargó ösvényen megyünk.
Avaros rétben bükkök állnak:
rügysárga kupoláikon
régi kis szelek általszállnak,
Messze előttem suhogás,
ott mennek sűrű, rőt avarban,
fejük ezüstös csillogás
ahogy eltűnnek a kanyarban.
Tudom, hogy meg sem látnak ők,
ott mennek egymásba karolva:
új forduló jön, új kanyar
feltünnek messze, mosolyogva,
csak egymást látják, boldog súly
fejük egymás felé hajolva,
delejes vonzás álomi
ködökbe hív, lassan, botolva
megyek nyomukban egyedül
fáradtan, némán, imbolyogva. | Uploaded by | Cikos Ibolja |
| Source of the quotation | https://hycry.wordpress.com |
|
April in the park of long ago (English)
There they go, just walking along.
I speed up, yet far they remain.
I know we will not ever meet
And must concede that running’s in vain.
I know it's us who're walking there,
hand in hand, as if together bound,
among low-branching pines we move,
tight-set and dark the cones that surround.
We go along a winding trail.
A copse of beech-trees, leaf-littered mead,
tiny old winds that blow above,
through the bud-yellow beech domes proceed.
I hear a distant, rustling sound
as through the russet, dead leaves they wend,
their heads a shiny silver glow
before I lose them around a bend
I know they're not aware of me,
they go there, arm in arm are the twain:
new curve, new turn, then further on,
both smiling, come into view again,
they're eye to eye, head leans on head,
such weights are no burden when you long,
that magnet-like attraction, which
pulls one to misty dream-lands is strong,
I follow their spoor alone, and
weary and dumb, I totter along. |
