József Attila: Csöndes estéli zsoltár

Ó, Uram, nem birom rímbe kovácsolni dicsőségedet.
Egyszerű ajakkal mondom zsoltáromat.
De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

Tudom, hogy zöldel a fű, de nem értem minek zöldel, meg kinek zöldel.
Érzem, hogy szeretek, de nem tudom, kinek a száját fogja megégetni a szám.
Hallom, hogy fú a szél, de nem tudom, minek fú, mikor én szomorú vagyok.
De ne figyelmezz szavamra, ha nem tetszik Neked.

Csak egyszerűen, primitíven szeretném most Neked elmondani, hogy én is vagyok és itt vagyok és csodállak, de nem értelek.
Mert Neked nincs szükséged a mi csudálásunkra, meg zsoltárolásunkra.
Mert sértik füledet talán a zajos és örökös könyörgések.
Mert mást se tudunk, csak könyörögni, meg alázkodni, meg kérni.

Egyszerű rabszolgád vagyok, akit odaajándékozhatsz a Pokolnak is.
Határtalan a birodalmad és hatalmas vagy meg erős, meg örök.
Ó, Uram, ajándékozz meg csekélyke magammal engem.

De ha nem akarod, ne hallgasd meg szavam.

1922. júl.-aug.

Oh, Lord, I can’t hammer your glory into rhymes.
I recite my psalm with humble lips.
But if you’d rather not, don’t listen to my words.

I know grass turns green, but I don’t understand why and for whom.
I feel I love, but I don’t yet know whose mouth my lips will burn.
I hear the wind blowing, but I don’t know why it blows, when I feel gloomy.
But don’t mind my words if You don’t like them.

Just simply, primitively I’d like to tell You now that I am, and I’m here and admire you, but I don’t understand you.
For You don’t need our admiration and psalming about.
For the loud and unending appeals may hurt your ears.
For we can do nothing but pray, abase ourselves and beg.

I’m your humble slave, who you can give away even to Hell.
Your realm is infinite and You are mighty, strong and eternal.
Oh, Lord, give my tiny little humble self to me.

But if you’d rather not, don’t listen to my words.

 
July-August 1922