József Attila: Amargo (Keserű in Spanish)

Ó rádióaktivitás! most olvasom és görögdinnyét eszem és erősen tudom 
Hogy a világ csak bennünk változik
Színes kereplő vagyok csupán, halljátok?
arcom átlátszó, mögötte virágok röpködnek, 
amint fölbuktak az elektromos hullámokból
Szeretőmtől is elszakít a humanista század, ó lepipált szomorúság, gyújtsd föl ma éjjel a menhelyeket
A bárányok birkák, én szamár vagyok s csak hosszú elnyúlt árnyékom a pásztor
Ha szemem behunyom, az eroplánok lezuhannak és azok is 
Melyek belőlem szállnak föl naponta
Te csillogó porszem, állítsd el aranyos motoraidat, reggel úgyis kisöpör az asszony
Ó az asszony, a szeretőm csak sír, csak sír és könnyei tovább hajtják a régi turbinákat
Kár, kár miértünk is
De éljenek a köszörűs inasok, akik fütyörésznek
És nem is tudják, hogy az égbolt fejünk fölül 
elvitorlázott a pénztárcákba.

¡Oh! radiactividad. Ahora mientras leo, me como una tajada de melón y sé infaliblemente que el mundo sólo se transforma en nosotros. 
No soy más que una carraca abigarrada. ¡Oidlo bien! 
Detrás de mi rostro transparente revolotean flores que brotan del fluido eléctrico. 
Este siglo de humanistas me separa de mi amante, !oh! tristeza vencida, alumbra esta noche los asilos. 
Los corderos son ovinos, yo soy un asno y mi sombra alargada es el pastor. 
Cuando cierro los ojos se estrellan los aviones, hasta éstos que a diario despegan de mi alma. 
¡Oh! tú, brillante grano de polvo, apaga tus motores, que manana, de seguro, mi mujer te barrerá. 
¡Oh! mujer, ¡Oh! amante, lloras sin cesar y tus lágrimas impulsan las gastadas turbinas. 
¡Qué lástima! ¡Qué lástima también por nosotros! 
Pero que vivan los aprendices de amoladores que caminan silbando, sin saber que la cúpula del cielo, con las velas desplegadas, naufragó en el fondo de los portamonedas.