Petőfi Sándor: Pacsirtaszót hallok megint ...

Pacsírtaszót hallok megint!

Egészen elfeledtem már.

Dalolj, tavasznak hírmondója te,

Dalolj, te kedves kis madár.

Oh istenem, mi jólesik

A harci zaj után e dal,

Mikéntha bérci hűs patak füröszt

Égő sebet hullámival.

Dalolj, dalolj, kedves madár,

Eszembe hozzák e dalok,

Hogy nemcsak gyilkos eszköz, katona,

Egyszersmind költő is vagyok.

Eszembe jut dalodrul a

Költészet és a szerelem,

Az a sok jó, mit e két istennő

Tett és még tenni fog velem.

Emlékezet s remény, ez a

Két rózsafa ismét virít

Dalodra, és lehajtja mámoros

Lelkem fölé szép lombjait,

És álmodom, és álmaim

Oly kedvesek, oly édesek...

Terólad álmodom, hív angyalom,

Kit olyan híven szeretek,

Ki lelkem üdvessége vagy,

Kit istentől azért nyerék,

Hogy megmutassa, hogy nem odafönn,

De lenn a földön van az ég.

Dalolj, pacsirta, hangjaid

Kikeltik a virágokat;

Szivem mily puszta volt és benne már

Milyen sok szép virág fakad.

Betlen, 1849. március 8.

Ich hör die Lerche wieder singen !

Ach, fast vergaß ich schon ihr Lied.

Sing, lieber kleiner Frühlingsbote,

Sing und erheitre mein Gemüt !

Dein Lied besänftigt meine Seele,

Die noch vom Schlachtlärm aufgewühlt,

Als ob ein Bergbach mir die Wunden

Mit seinem frischen Wasser kühlt.

Sing, lieber kleiner Frühlingsbote,

Dein Lied erinnert mich daran,

Daß der Soldat zugleich ein Dichter,

Der lieben, nicht nur töten kann.

Der Freuden, welche mir die Götter

Der Liebe und der Poesie

Beschert und noch bescheren werden,

Denk ich, dank deiner Melodie.

Erinnerung und Hoffnung schlagen

Wie Rosenstöcke aus im Mai

Und schmücken die beglückte Seele

Mit Laub und Blütenpracht aufs neu.

Und zärtlich fliegen meine Träume,

Mein Engel, wiederum zu dir,

Dein denk ich, der ich treu geblieben,

So wie du treu geblieben mir,

Du meiner Seele reinste Freude,

Die du geschenkt von Gott mir bist,

Um mir zu zeigen, daß der Himmel

Schon hier bei uns auf Erden ist.

Sing, Lerche, Bote meiner Liebe,

Den Frühling weckst du durch dein Lied,

Grau schien mir alles, öd und trübe,

Zum Leben bin ich neu erblüht.