Varga Ottó: Ébren alszom,

révületben.
Szertefoszló
páravárból útnak indul
sok poroszló,
földi rögnek
rab fiához. Íme jönnek,
szembeköpnek,
majd nevetnek,
és a széllel elszelelnek
napkeletnek...
Hordón állva
száll felém a bátor íjász,
tapsra várva,
híres íját
rég feledve. Már nem érzi
íja híját:
Tűrve, nyelve
azt tanulja, hogy mily üdvös
szenvelegve
nyalni talpat,
lámcsak ő is színeváltó
talmi alkat.