Sannazaro, Jacopo (1457–1530) Works   en hu it

Biography

Jacopo Sannazaro (1456-1530), a latinul és olaszul író nápolyi reneszánsz költő a hajdani görög idillek mintájára "Arcadia" címmel pásztorregényt írt, méghozzá Petrarca példájára nem latinul, hanem a nép nyelvén, olaszul. Ez még a XV. század vége felé készült el.

A költészet és a természet találkozása Arcadia. Megérteni, annyi lenne, mint a két legnagyobb titkot tudni. Talán, ha értünk részleteket a költészetből, úgy közelíthetünk a természet felé, s ha van pár részlet, amit már megértünk a természetből, az ha valóban jól figyelünk, és kellően érzékenyek vagyunk, nem máshoz emel közelebb, mint a költészethez. E két irányból, lassacskán, finoman szemlélhetjük, és talán lerajzolhatjuk Arcadiát. Az, ami most íródik leginkább csak kísérlet. Vajon meg kell határozni? Vajon a jó borász megmondja-e előre, hogy milyen típusú a bor, amit kedves vendégének felkínál? Vagy inkább kiönti szép kristálypohárba, amelyben színét már szemügyre vehetjük. Önt persze magának is majd kezünkbe adja, elmosolyodik és figyeli, mint próbáljuk úgy megszaglászni, mintha értenénk hozzá, mint ízleljük meg, s mint elemezzük az aromát, s zuhantatjuk végre a mélybe, tesszük a bort részünkké, míg a jó borász még szélesebben mosolyog, hiszen tudja, ekképpen a bor részeivé válunk mi is, csak tapasztalatlan ember hiszi azt, hogy az efféle találkozások nem kölcsönösek. Amikor újra látjuk Arcadia materializálódását Rómában hosszú-hosszú idő után, amikor még csak szemléljük, mi is részesei vagyunk annak, ahogy létrejön, s ahogy szétszóródik Európában, mintha valahol magasan széttörnének egy szép görög vázát, melyhez később Keats ír ódát, s annak szilánkjait kelettől-nyugatig szórnák szét. Ahhoz, azonban, hogy árnyaltabb legyen a képünk a római Arcadia Academia egészéről egy - megalakulásához képest - korábbi itáliai szerzőre kell utalnunk. Ő Jacopo Sannazzaro. Arcadia című művében, melyet 1480 körül írt és az új század hajnalán publikált, saját alteregója, Sincero pásztor utazását énekli meg tíz prózai részben és tíz időmértékes versben. A neolatin kutatás méltán fordít nagy figyelmet latin eposzára, a "De partu Virginis"-re, s együtt emlegeti a nagy vallásos eposzok között Vida "Christias"-ával és a dubrovniki Jacobus Bonus "De vita et gestis Christi"-jével. Madarász Imre olasz irodalomtörténetében azonban csak az Arcadiát emeli ki, s azt is úgy, hogy előre jelezve, milyen szemléletet érvényesít a későbbiek során a korszakkal, amelynek zászlósa volt Sannazzaro, s Arcadiájával egyben névadója is.

"Az idill poézise kárpótolja a történet vérszegénységéért és valószerűtlenségéért a kor olvasóit, akik a reális időn kívülre vágyakoztak, mert érezték, a jövő Itália számára nem sok jót tartogat..."- írja, s e mondat talán több vitatható részt is kínál, mégis vegyük csak azt, amivel egyet lehet érteni, hogy talán valóban mindig jellemző volt a korra, ahol Arcadia megjelent valamilyen formában, műben, hogy a "reális időn kívül" kellett keresni valamit.

Sannazzaro hosszú és finom mondatai sokban emlékeztetnek Sir Philip Sidney írására: "De mikor leértünk a síkságra és a köves hegyeket hátunk megett hagytuk, mindenki tetszése szerint, új szórakozásokat kerestünk; előbb ugrálni próbáltunk, majd pásztorbotjainkat dárdamódra dobáltuk, aztán könnyedén szaladni kezdtünk a tágas mezőkön; ha valaki gyorsabban érte el a kitűzött célt, mint a többi, jutalmul sápadt olajfaággal, sípszóval és nagy tisztességgel megkoronáztuk."- még a fordításban is visszacseng a nagy mű gyönyörű idillje. Hozzátéve, hogy a pásztorok ezután egy sírra bukkannak, s megkezdődik Erasto gyászéneke, hiszen a halál még Arcadiában is ott van.

Jacopo Sannazaro reneszánsz eposzában (De partu Virginis) Jézus gyermekségének története jelenik meg, olyan epizódokkal, amelyekről a Biblia egyáltalán nem beszél. Az ókori klasszikus eposzi formákat ez a mű is felvonultatja. Jellemző, hogy később a Biblia szépirodalmi feldolgozását a tridenti zsinat (1545-1563) által meghatározott alapelveknek megfelelően kellett megírni. Aki ennek nem felelt meg, annak az inkvizícióval gyűlt meg a baja, így még ha szakrális témát is dolgozott fel, könnyen börtönbe kerülhetett, vagy máglyahalált halhatott, ha nem felelt meg a katolikus egyház elvárásainak. 

Lucrezia Borgia sírján

Névre Lucretia, ám igazán Thaisz fekszik e sírban:

Sándornak lánya, asszonya és menye volt.

Jacopo Sannazzaro humanista költő vitriolos sírfelirata sokat ártott a Borgiák megítélésének.

A Santa Maria del Parto egy templom Nápoly Mergellina negyedében. A templom legfőbb  látnivalója Sannazaro síremléke, melyet saját maga tervezett. Központi helyen áll mellszobra, melyet Apollón és Minerva szobrai fognak közre. A síremlék közepén egy dombormű Neptunus, Pán, Marszüasz és a Nimfa ábrázolásával a költő tenger iránti vonzódását mutatja be.

Id: http://www.zetna.org/zek/folyoiratok/79/weiner9.html

(Editor of this page: P. T.)